Jelenlegi hely

Csaljunk könnyet a szemükbe - A legszebb apák napi versek

Az anyukák ünneplése mellett most az apákat is ünnepelhetjük, hiszen június harmadik vasárnapja Apák napja.

A legkeményebb, legmagasabb, legnagyobb apa szeméből is könnyet lehet csalni egy szép verssel, ami róla szól, főként, ha azt az ő legféltettebb kis kincse mondja.  Összegyűjtöttük nektek a legszebb Apák napi verseket:

Kovács Barbara: Apaköszöntő

Eszembe jutott egy igen fontos kérdés
APÁK napját soha még, mért nem ünnepelték?
Úgy döntöttem, ezt a napot kinevezem annak,
Mert anyáink mellett apáink is vannak.

De mit adjak apának ajándékba mára?
Focimeccset rendejlek az összes csatornára?
Sört vegyek ládaszám, vagy új szerszámokat,
Hogy jól szerelhesse az elromlott dolgokat?

Á, ez egyik sem jó, nincsen pénzem nekem,
Van viszont okos fejem, és két kis ügyes kezem.
Készíteni fogok valami szépet,
Valami olyat, aminek örülhet.

Anyának könnyű, ő mindennek örül,
Fényképtartónak, sálnak nyaka körül.
Fölveszi, nézi, milyen csinos benne,
Lám csak, milyen ügyes az ő kicsi gyereke!

Apa is nézi, milyen szép az anya,
Az új sálban milyen kecses a nyaka.
Megvan! Tudom már! Megmondom anyának,
Vegye fel szépen az új anyáknapi sálat!
APANAPRA apának az ajándék az lesz:
Örülhet, az új sálban anya milyen szép lett!

Apák napi vicces vers – Lackfi János: Apanapi tanácsadás

Mit csináljunk apák napján?
Anyák napja, az még hagyján,
Szavalunk szép verseket,
A szülők meg bőgjenek!

Apák napján általában
Ovi, suli sincs, mert nyár van!
Nyáron honnan szedhetek
Jó bőgetős verseket?

Vagy vigyek vágott virágot?
Férfinak? Olyat ki látott?
Az apa-lény nem túl finom,
Nem érdekli a kerti gyom.

Hát mit szedjek egy csokorba
Apa nyakába ugorva?
Zavarban van a gyerek,
Fancsalog és őgyeleg.

Megvan! Újságból kitépek
Csomó autós, focis képet!
Virággá hajtogatom,
Tetszeni fog ám nagyon!

S hogy az autós-focis képek
Maradjanak szebbnél szépek,
Váza helyett e napon
Mindet majd sörbe rakom!

Mezei András: Apja és fia

Ha apuval megszökünk,
délig haza sem jövünk.
A kezünket zsebre vágva
Kisétálunk a világba.

Még hogy ő nagy, én kicsi,
talán ez is valami?
Lábunk előtt fut a labda,
Hol én rúgom, hol meg apja.

Azután meg leülünk,
izzadt ingben leülünk,
ehetnénk is az ebédet,
kezet mosunk, bokát, térdet.

Baráth Gabriella: Apák napjára

Apák napján köszöntelek tégedet édesapám.
Virág nélkül állok én most, de nagyon szeretlek ám!
Nem hoztam virágot, sem finom csörögefánkot,
hoztam viszont nagy ölelést, szép szavakat, sok csínytevést.

Mert tudom, hogy te értékeled, nem csak azt, ha jó vagyok,
hanem azt is, hogyha naphosszat csak rosszalkodok.
Így köszöntelek édesapám, az apukák napján,
s arra kérlek én tégedet, hogy élj még velem soká, soká!

Boldog apák napját!

Bartos Erika: Apához

Mikor leszek én is felnőtt?
Mondd el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
de nem is vagyok baba!
Mondd el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e mondd korán reggel
dolgozóba menni?
Jó érzés-e hazaérni,
megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
ma is nagyobb lettem?
Jó érzés-e betakarni,
puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
kérlek, ne menj messze!
Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
kézen foglak Téged!
Örülsz neki? Vigyázol rá?
Mi vagyunk a képen!
Én vagyok az apukámmal,
ketten, kéz a kézben!

Almási Alexandra: Ő az apukám!

Ő az apukám, látod? Ott a képen!
Babusgatott, szeretgetett, nevelgetett régen...
Mára már kinőttem a babaruhát,
tipegőm is kinyúlt éppen.
De mi maradtunk,
ketten, kéz a kézben.
Mondd, ugye büszke vagy most rám?
Nézz rám, kérlek szépen!
Hadd lássam, ahogy könny csillan a reményben!
Ő az apukám, látod? Ott a képen!
Becézgetett, ölelgetett, puszilgatott régen.
Felnőtt lettem, hát figyelj rám, apa!
Nem vagyok már gyerek s nem is vagyok baba.
Tudom, hogy óva őrzöd minden álmom,
betakargatsz, ha kell, ha fázom.
Ledőltek a rózsaszín palotácskák,
kipukkant a szappanbuborék,
de ne félj, én még maradni szeretnék.
Köszönöm a sok jót,
a törődést,
na meg a biciklit, apa,
csak annyit mondok:
Szeretlek, szeretlek Apa!

Bartos Erika: Apával a Holdon

Mit álmodtál kicsi Gergő?
Felrepültem álmomban!
Azt álmodtam, hogy hátamon
két hófehér szárnyam van!

Fenn az égen ugrándoztam
pihe-puha felhőkön,
vártam, hogy az égi mozdony
értem gyorsan eljöjjön!

Megérkezett késő éjjel,
felvett engem utasnak,
hogy a Holdra kényelmesen,
vonatkocsin utazzak.

Arra járt az égbolton egy
ezüstszínű rakéta,
Apa volt a vezetője,
ezüstszínű sisakba’!

Kiszálltam a vonatból és
Apa felé repültem,
ezüstszínű rakétába
Apa mellé beültem.

Holdon, Holdon, sárga Holdon
hintáztunk egy keveset,
lecsúsztam a sárga csúszdán,
Apa fogta kezemet!

Elindultunk hazafelé,
hullócsillag vezetett,
amikorra hazaértünk
éjféltájban lehetett.

Anyát láttam, átmásztam a
Kerítésünk rácsain,
Észrevettem hirtelen, hogy
Eltűntek a szárnyaim.

Anya karján elaludtam,
visszatett az ágyamba,
így történt, hogy Holdon jártunk
Apával az álmomba’!

Bartos Erika: Apák

Barnaszemű édesapám
Úgy szólítom: Apuka,
Apuka visz minden reggel
Kocsival az oviba.

Apukámnak apukáját
Úgy hívom, hogy Nagyapa,
Nagyapának van egy régi
Ezüstszínű vonata.

Nagyapának apukáját
Úgy hívom, hogy Dédapa,
Dédapa már bottal jár és
Kevesebb lett a haja.

Dédapának apukáját
Úgy hívják, hogy Ükapa,
Volt egy kicsi birkanyája,
Benne harminc barika.

Ükapának apukáját
Úgy hívják, hogy Szépapa,
Szélmalomban lisztet őrölt,
Szép legény volt valaha.

Szépapának apukáját
Úgy hívják, hogy Ópapa,
Őt látom egy régi képen,
Nagyon délceg katona.

Amikor majd gyermekem lesz,
Akkor leszek apuka,
Apukámból nagyapa lesz,
Nagyapámból dédapa.

Apuka és Nagyapa és
Dédapa és Ükapa,
Szépapa és Ópapa is
Egymásnak mind rokona.

Ady Endre: Proletár fiú verse

Az én apám reggeltől estig
Izzadva lót-fut, robotol,
Az én apámnál nincs jobb ember,
Nincs, nincs sehol.

Az én apám kopott kabátú,
De nekem új ruhát veszen
S beszél nekem egy szép jövőről
Szerelmesen.

Az én apám gazdagok foglya,
Bántják, megalázzák szegényt,
De estére elhozza hozzánk
A jó reményt.

Az én apám harcos, nagy ember,
Értünk ad gőgöt és erőt,
De önmagát meg nem alázza
A pénz előtt.

Az én apám bús, szegény ember,
De ha nem nézné a fiát,
Megállítná ezt a nagy, földi
Komédiát.

Az én apám ha nem akarná,
Nem volnának a gazdagok,
Olyan volna minden kis társam,
Mint én vagyok.

Az én apám ha egyet szólna,
Hajh, megremegnének sokan,
Vígan annyian nem élnének
És boldogan.

Az én apám dolgozik és küzd,
Nála erősebb nincs talán,
Hatalmasabb a királynál is
Az én apám.

 

Hahó Együttes km. Tarján Zsófi (Honeybeast) - Apa a legnagyobb hős

Vegyük a szülőket szépen sorba'
Kérdezni mindig a gyerekek dolga
Hogyan is indult el a nagy történet
Milyen volt nélkülem régen az élet
Volt-e Anyának egy másik barátja
Apának mindig volt-e gitárja
Nagyiék régen is Miskolcon éltek
Milyenek voltak a kétezres évek
Anya beugrott-e néha a kádba
Nem most, ahnem még kiskorába'
Apának volt-e olyan kisautója
Rajzol-e szíveket a meghívóra.

Apa a legnagyobb hős a világon
Anya is egy hős, gyereke van, három
Szeretem jobban, mint a csokikat Őket
Örülök, hogy kaptam ilyen szülőket.
Anya a legnagyobb hős a világon
Apa is egy hős, gyereke van, három
Szeretem jobban, mint a csokikat Őket
Örülök, hogy kaptam ilyen szülőket.

Anya jó karalábéfőzelékbe'
De sok ruhája van egy nagy szekrénybe'
Cipője száz pár, de mindegyik másra
Asziszem még sincs gumicsizmája.
Apának van egy kis bankkártyája
Bármit megvehet, ha azt használja
Nagyon szeretné, ha jól tanulnék
Ügyes, okos, szép felnőtt lennék
De hogy kerültem bele Anya hasába
Hol voltam még az Ő kiskorába'
Fel kéne másznom a családfára
És Apának kéne állni alája.

Apa a legnagyobb hős a világon
Anya is egy hős, gyereke van, három
Szeretem jobban, mint a csokikat Őket
Örülök, hogy kaptam ilyen szülőket.
Anya a legnagyobb hős a világon
Apa is egy hős, gyereke van, három
Szeretem jobban, mint a csokikat Őket
Örülök, hogy kaptam ilyen szülőket.

Minden apát szeretettel köszöntünk mi is:

"Ha egyszer apa leszek, olyan leszek, mint Te vagy, kedves apa, ki lefeküdni, mese nélkül sose hagy, aki nyakában visz engem, ha nem megy már a séta, s aki elmagyarázza nekem, hogy repül a rakéta.
Te vagy a leszuperebb, Apuka a világon, legyél boldog, Drága Apa, ma neked ezt kívánom!"

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére