Jelenlegi hely

Nem nekem tanulsz! - gondolatok a bizonyítvány körül

Pontosan emlékszem, nagyobbik fiam még csak óvodás volt, de a környezetünkben már voltak iskolás gyerekek, én már az ő bizonyítványosztásuknál azon remegtem, hogy vajon, majd az én gyerekemnek milyen jegyei lesznek 2-3 év múlva...

Azt valahol legbelül tudtam, hogy ahogy én sem kaptam sem büntetést, sem jutalmat a jegyeimért, én sem fogom ezeket az eszközöket használni. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tudnám, hogyan is leszek ura a helyzetnek legbelül.

Aztán teltek az évek, és még jóval az iskolakezdés előtt megjött a felismerés, ahogy közösségi oldalakon rég nem látott osztálytársaim felnőttkori életvitelével, hivatásával megismerkedtem: a jegyeknek szinte semmi köze a későbbi sikerekhez és magabiztossághoz. Ami nem azt jelenti, hogy az általános iskolából a „leggyengébb” tanuló később egyetemet végzett és professzor lett. Nem, nem a tanulmányokról és a később szerzett jegyekről beszélek, mint „siker”. Arra gondolok, hogy a világ egészen különböző országaiban álltak helyt olyan osztálytársaim, akik az általános iskolában nem emelték az osztályátlagot olyan pozíciókban, amelyek gyerekkoromban még teljesen elképzelhetetlenek voltak.

Mit látok azóta is baráti és a saját gyerekeimen? 
Hogy évről évre jönnek olyan új tantárgyak, ami elkezdi érdekelni a gyerekeket...
Vagy jön egy új tanár, aki az addigi tantárgyat számára megközelíthetőbben tudja oktatni és az azért lesz érdekes... 
Vagy felfedez a gyerek a környezetében egy olyan szakmát, ami megfogja, elkezd érdeklődni iránta és felméri, hogy mi is szükséges ahhoz, hogy abban ő is el tudjon mélyedni...

És láss csodát, ilyenkor „váratlanul” valahogy mindig javulnak a tanulmányi eredmények. Pedig egyik eset sem arról szól, hogy jutalmaznak a szülők, esetleg megvonnak, büntetnek, fenyegetnek, ajándékot adnak. Mindannyiszor a gyerekben ébred fel a belső motiváció, hogy jobb jegyeket szerezzen. 

A büntetés vagy nagy értékű jutalmazás a jegyek kapcsán olyan stresszt tesz a gyerekre, ami egyáltalán nem hiányzik egy komolyabb dolgozat vagy vizsga mellett. Arról nem is beszélve, hogy ezekkel a módszerekkel nem lehet a gyerek belső motivációját felébreszteni. Ezek az eszközök hosszútávon kizárólag a szülő céljait tudják szolgálni, nem pedig a gyerekét, így az idő előrehaladtával sajnos egyre kevésbé működnek.

Persze érthető az is, ha a szülőnek fontos a kitűnő bizonyítvány, lehet ebben is támogatni a gyereket. A lényeg, hogy reálisan lássuk gyerekünk képességeit, érdeklődését, felkészültségét, és ezekhez mérten alakítsuk ki a tanulmányi eredményre vonatkozó elvárásunkat. Az elvárás mellé természetesen meg kell adni a bizalmat is: hogy őt képesnek tartjuk arra, hogy a legjobbat hozza ki magából. Ezzel szemben ha nem jól mérjük fel a gyerek képességeit, vagy látjuk ugyan reálisan, de mégis lehetetlenül magas elvárást támasztunk vele szemben, az egészeb biztosan kontraproduktív. Vagyis a gyerek messze nem lesz képes teljesíteni a szülő által kitűzött célt, ami nemcsak önmagában és a szülőben okoz csalódást, hanem egyre kevesebb önbizalma lesz az évek során – várhatóan nem csak az iskolai tevékenységet illetően...

Érdemes szülőként feltenni magunknak a kérdést: Mi a fő célunk? Az, hogy gyerekeinket a saját álmai megvalósításában támogassuk vagy pedig a saját, meg nem valósított elképzeléseinket akarjuk kihozni belőle minden áron?


Szabó-Máthé Hanga
életvezetési és anya coach, anyacoaching.hu

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg másokkal is!