Jelenlegi hely

Neten a család vetélkedő

Szeretettel várjuk Családok jelentkezését a Neten a Család vetélkedőre!

A programba olyan párok jelentkezését várjuk, melyben a család legfiatalabb és legidősebb generációja vesz részt és szeretnék megmérettetni magukat egy digitális játékban.

A játékos foglalkozás során az idősebb generáció a fiatalabb korosztály segítségével kerül bevezetésre a digitalizáció világába, ezen belül pedig az internethasználat elsajátításába.

Kutatások támasztják alá azt (Bellresearch, 2017), hogy az idősödő korosztály számára a digitális megoldások alkalmazása, valamint az ezekhez kapcsolódó tudás megszerzése egyszerűbb akkor, ha a családon belül vannak olyan fiatalabb családtagok, akik használnak ilyen eszközöket. Ennek fényében (és a digitalizáció előnyeire való tekintettel – például a kommunikációs lehetőségek terén) a program olyan érzékenyítő és oktató struktúrát vázol fel. mely során a fiatalabb és az idősebb generáció együtt, játékos módon old meg feladatokat annak érdekében, hogy tudást szerezzen meg az online világ működéséről és használatáról.

A Család a Neten program az alábbi helyszíneken és időpontokban valósul meg:

4026 Debrecen Bethlen utca 3-9
Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft Régiós iroda Debrecen

Az esemény időpontja: 2019-10-26 10:00 - 13:00 -ig

JELENTKEZEM

4026 Debrecen Bethlen utca 3-9
Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft Régiós iroda Debrecen

Az esemény időpontja: 2019-11-09 10:00 - 13:00 -ig

JELENTKEZEM

3531 Miskolc, Kiss Ernő utca 19.
Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft Régiós iroda Miskolc

Az esemény időpontja: 2019-11-16 10:00 - 13:00 -ig

JELENTKEZEM

1131 Budapest Reitter Ferenc utca 132.
Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft Reitter F. telephelye

Az esemény időpontja: 2019-11-16 10:00 - 13:00 -ig

JELENTKEZEM

7622 Pécs,Siklósi út 25.
Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft Régiós iroda Pécs

Az esemény időpontja: 2019-11-23 10:00 - 13:00 -ig

JELENTKEZEM

8000 Székesfehérvár, Távírda utca 2. 1 emelet
Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft Régiós iroda Székesfehérvár

Az esemény időpontja: 2019-11-30 10:00 - 13:00 -ig

JELENTKEZEM

6726 Szeged, Középfasor 1-3.
Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft Régiós iroda Szeged

Az esemény időpontja: 2019-12-14 10:00 - 13:00 -ig

JELENTKEZEM

9025 Győr, Ráth Mátyás tér 2.
Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft Régiós iroda Győr

Az esemény időpontja: 2019-12-14 10:00 - 13:00 -ig

JELENTKEZEM

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére