Jelenlegi hely

Parno Graszt // Bridge Klub, Győr

Helyszín: Bridge Hallgatói és Oktatói Klub
2023. JANUÁR 13., PÉNTEK, 20:30

Az egyik legeredetibb, legnépszerűbb tradicionális cigány zenét játszó Parno Graszt, akik koncertjeiken a semmihez sem fogható dinamikus előadásmódjukkal, a színpadról leáramló energiájukkal jellemzően szinte „felrobbantják a nézőteret”. Bejárták szinte az egész világot, koncerteztek Európa szinte összes, Ázsia több országában, többször az USA-ban és Mexikóban.
A közel 30 éve létező banda igazán 2002-ben robbant be a köztudatba, amikor első lemezük a „Rávágok a zongorára” az európai rádiók által összeállított World Music Chart Europe 7. helyére lőtte be magát, ezt a bravúrt sikerült 2019-ben megismételni, amikor is a legutolsó, „Már nem szédülök” lemezüket a 3. helyre szavazták be a listára a világzenei rádiósok.
Most a 7 fős zenekar játszanak, amelynek tagjai egy családot alkotnak - hiszen szegről-végről mindenki mindenkinek rokona - alapvetően autentikus cigány zenét játszik, de számtalan népszerű saját szerzeményük, illetve egyedi feldolgozásaik is vannak (Quimby, AC/DC, stb. dalok). A banda 2016-ban bejutott „A Dal” Eurovizíós Dalfesztivál válogatójának döntőjébe, ami hozzásegítette őket, hogy nevük ma már nem csak külföldön, hanem Magyarországon is ismerősen csengjen a szélesebb közönség számára.

Jegyekért katt IDE

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére