Jelenlegi hely

Puskás Család

Beküldő lakhelye: Csongrád megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Amikor látom, hogy milyen boldog, hogy sikerült valamit elérnie. Pl. gólt rúgott, megnyert egy sakkjátszmát, piros pontot kapott.
Mikor látom, hogy pl. egy kislánytól kapott egy rajzot, mire ő és a kislány van felrajzolva + szívecskék.
Amikor látom, hogy jót játszik, tiszta víz az izzadtságtól vagy tiszta kosz, mert jó ugrálni a pocsolyában, amit én mutattam neki.
Amikor látom, hogy milyen ügyesen biciklizik.
Amikor látom, hogy más gyerekek szeretettel mennek oda hozzá, köszönnek neki, hívják játszani.
Amikor látom, hogy vigyáz a tesójára, terelgeti, tanítgatja, direkt úgy játszik, hogy a kisebb is nyerjen.
Amikor látom, hogy nem adja föl, hanem próbálkozik többször is.
Amikor megdicséri más őt.
Amikor látom, hogy jót alszik.


Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

A tanulást megszerettetni a gyerekkel. Jól tanul, de ő kijelentette, hogy utál tanulni. Most harmadikos. Ha nem szereti meg a tanulást, akkor előbb-utóbb nem fogja bírni a tempót.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Hogy jobban megértsem a gyerekeimet, lássak jó példákat, mások hogy oldják meg a gyereknevelés kihívásait.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére