Jelenlegi hely

Hogyan utazhat egy gyermek biztonságosan az autóban?

A gyermek biztonságos szállítása a szülők legfontosabb feladatai közé tartozik. Ha autóba ül a család, több szabálynak, előírásnak is meg kell felelni, ami olykor nem egyszerű, ám ezek célja minden esetben a kicsik védelme.

A kisgyermekes szülők számára az új élethelyzetük egyik nehézsége a biztonságos utazás megoldása. Ha baba érkezik a családba, át kell gondolni mindent, amit az addigi utazásokról tudott az újdonsült apuka és anyuka. A gyermekülések és centiméterek között könnyű elveszni, sok dologra kell odafigyelni, ám megéri a fáradtságot, ha a csöppség biztonságban foglal helyet az autóban. Az Alza kínálatában mindenki találhat megfelelő megoldást.

150 centiméter a határszám

A helyzet egyértelmű, a KRESZ ebben kristálytisztán fogalmaz. Erre azért van szükség, mert a legkisebb sebességnél is történhet olyan baleset, amelyben megüti magát egy csöppség. Azzal is felesleges védekezni, hogy valaki jó sofőr, így nem félti a gyermekeit, ugyanis az úton más szereplők is vannak, akik balesetet okozhatnak.

A legfontosabb számadat, amit meg kell jegyezni, az a 150 centiméter: ha ennél magasabb a gyermek, semmilyen speciális szabály nem vonatkozik rá, úgy utazhat, mint a felnőttek. Ez alatt kötelező a gyerekülés használata, amelyet az aktuális testsúlyhoz kell kiválasztani. A legkisebbek esetén ez az eszköz a babahordozó, amelyet a menetiránynak háttal helyezünk el az autóban. Ezeket minden esetben rögzíteni kell, vagy az autó biztonsági övével, vagy az isofixes rögzítési pontokkal. Ha a gyerekülés elöl, az anyósülésen van, és a kicsi háttal utazik, kapcsoljuk ki a légzsákot, mert egy ütközésnél ilyenkor csak növeli a kockázatot.

Jó helyen legyen a biztonsági öv

A három évnél idősebb gyermekek már 135 centi felett utazhatnak gyerekülés nélkül a hátsó ülésen, de csak akkor, ha erre alkalmas az autó. Minden esetben ellenőrizni kell, hogy a biztonsági öv ne a gyermek nyakánál helyezkedjen el, hanem a mellkasán fusson végig, csakis így nyújt védelmet. Erre a problémára jelent jó megoldást egy ülésmagasító.

A fentiek az utazás közben használt eszközök, ám másra is szükség lesz, ha elhagyjuk az otthonunkat. A hordozható kiságyak, babahordozó kendők, gyerekbőröndök, kerékpáros gyerekülések, utazópárnák szintén azt a célt szolgálják, hogy a család szeme-fénye kényelemben és biztonságosan utazhasson.

A fotó forrása:

Africa Studio / Shutterstock.com

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére