Jelenlegi hely

Érdemes befektetni a kapcsolatunkba! - interjú Dr. Mihalec Gábor párterapeutával

Boldogan élnek, míg meg nem halnak… vagy mégsem így van? Mi a titka a harmonikus párkapcsolatnak? Hogyan őrizhetjük meg az intimitást? Beszélgetünk vagy csak megbeszélünk? Szó volt veszélyekről és megoldásokról, megcsalás-biztos házasságról, párterápiáról és arról, hogy miért kell "az a papír".

Miért hiszik azt sokan, hogy a párkapcsolat, házasság magától működik?

Egészen kicsi korunktól kezdve ezzel a kultúrával együtt nőttünk fel, hogyha egyszer jól választottunk, onnantól kezdve minden magától működik. A Grimm-fivérek elkényeztettek minket, elhitették velünk, hogy kell egy sorsdöntő találkozás, onnantól kezdve boldogan élnek, míg meg nem halnak. Aztán Hollywood ugyanígy csatlakozott ehhez a sorhoz, elhitette velünk, hogy csak addig kell harcolni egy kapcsolatért, amíg a boldogító igent ki nem mondja a pár, és amikor ott állnak az oltár előtt, akkor belóg a „vége” felirat. Mintha mostantól kezdve minden egyhangú, kiszámítható, néha kicsit szürke lenne. Most már nincsen semmi érdekes. A valóság azonban teljesen eltér ettől.

Kétfajta szemlélet van: ez egyik szerint mindenkinek van egy társa az univerzumban. Ha azt megtalálja, akkor megy minden magától. Jól hangzik, de a valóságban nem más, mint városi legenda. A másik szemlélet pedig az, hogy kompatibilitás alapján választunk társat. Lehet, hogy van pl. százezer nő a világon, aki lehetne a társam, egyet kiválasztok közülük, akivel összekötöm az életemet, és felelős vagyok azért, hogy ebből az új létformából a legjobbat hozzam ki. Ezért érzem annak terhét, hogy tennem kell ezért a kapcsolatért. Na, ettől lesznek jók a jó kapcsolatok, mert felismerik azt, hogy a kapcsolatukért tenni kell.

Dr. Mihalec Gábor
Pár-és családterapeuta, nemzetközi előadó, tréner, párkapcsolati sikerkönyvek szerzője. A Szegedi Tudományegyetem és a Károli Gáspár Egyetemen oktatója, a Gyűrű-kúra párkapcsolati tréning és program kidolgozója, a családi életre nevelő szakirányú továbbképzés szakindítója és szakfelelőse. Párkapcsolati témájú előadásokat, tréningeket, képzéseket tart Magyarországon és külföldön. Házas, két gyermek édesapja.

Mi a titka azoknak, akik hosszú, kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatban élnek? Vagy csak szerencséjük van?

Nem elég egyszer jól választani, hanem folyamatosan meg kell újítani ezt a jó választást! Folyamatosan éreztetni kell a másikkal, hogy én vagyok a legszerencsésebb ember ezen a földön, mert te vagy az én párom. Bele kell tennünk naponta, bele kell fektetnünk időt, odafigyelést, pénzt! Tanulnunk kell jó férjként- feleségként működni! Nem magától értetődő, hogy ezekkel a kvalitásokkal bírunk. Az iskolában nagyon sokféle dologra megtanítanak bennünket, de arra például nem, hogy hatékonyan kommunikáljunk. Különösen bennünket, férfiakat nem tanítanak meg arra, hogy szavakban kifejezzük azt, mit érzünk. Nem tanítanak meg a konfliktusokat kezelni. Ezek mind olyan készségek, amelyeknek a birtoklásától és gyakorlásától nagyon erőteljesen függ a kapcsolatunk minősége. Ezt számokban is ki lehet fejezni. Vannak olyan tesztek, amelyekkel hajszálpontosan meg lehet határozni, hogy ahogyan most működtetjük a kapcsolatot, 3 év múlva még egy pár leszünk vagy már nem. 

Ha megtaláltuk a hozzánk illő társat, akkor hogyan tudjuk megőrizni a bizalom és az intimitás légkörét a mai világban?

Amikor két ember összeköti az életét, akkor egy új létforma jön létre, amit úgy hívunk, hogy mi. Ennek a „mi” létformának vannak határai és ezeket a határokat nagyon fontos őrizni, ápolni. Amikor valaki csak úgy kapcsolódik a másikhoz, de még nem köteleződik el, az egy nagyon furcsa állapot, mert azt fejezi ki, hogy nekem ugyan jó veled, de még nem horgonyzok le végérvényesen, én még kereső státuszban vagyok. A házasság annyiban tér el ettől, hogy ország-világ előtt kifejezzük: a kereső státuszából átváltottam a megtalált státuszba. Ahhoz hogy évtizedeken keresztül fenntartható legyen egy intim közösség, ez az első lépés. Megtenni ezt a bátor lépést, kifejezni azt a döntést, hogy mi mostantól egy lezárt egység vagyunk és ettől kezdve nem keresek tovább.

Kikapcsolom azokat a radarjaimat, amik eddig mások jelzéseit is befogták. Nem akarok érzékeny lenni más emberek szexuális jelzéseire. A szexuális érzékenységemet lekorlátoltam ennek ez egy embernek a szexuális jelzéseire, akit kiválasztottam. Indul egy ilyen elvi állásfoglalással.

A mindennapi gyakorlat szintjén nekünk kell folyamatosan lépéseket tennünk, pl. amikor egy csapatépítő tréningen kialakul egy „vékony jég” helyzet, az egy gyakorlási terep és azt mondom, hogy köszönöm szépen, én kimondtam az igent a társam mellett és ehhez tartom magam. Minden egyes ilyen alkalommal megerősödünk, még jobban eltökéltünk leszünk abban, hogy a társunkat a legmagasabb helyre helyezzük az életünkben és ezt egymás felé is tudjuk kommunikálni. Vannak párok, akik azt kommunikálják egymás felé, hogy én tudom, hogy csak az alkalmat várod, és előbb-utóbb biztosan ki fogsz lépni valaki mással. Nos, az ilyen emberek ne csodálkozzanak azon, ha ez tényleg bekövetkezik. Ezt hívjuk negatív hűségnek, amikor nyomással, félelemkeltéssel vagy rágalmazással próbálunk valakit hűségre bírni.

Ezzel szemben van a pozitív hűség, amikor valaki azt az üzenetet küldi a párjának: „Tudod, nekem olyan megnyugtató, hogy amikor elmész itthonról, nem kell azon kattognom, hogy vajon kivel, hol, mit fogsz tenni, mert bízhatok benned. Sok helyzetben bizonyítottad már, hogy méltó vagy a bizalomra és nagyon hálás vagyok azért, hogy ebben a nyugalomban élhetek melletted, és nem kell aggódnom. Ha valaki ezt az üzenetet kapja, akkor ha olyan helyzetbe is kerül, azt mondja magának: „hogy tehetném ezt meg? Bennem bíznak! Nem törhetem össze ezt a bizalmat!” Ezért sokkal nagyobb erőtartaléka lesz azt mondani, hogy köszönöm a lehetőséget, nem élek vele. Engem otthon várnak.

Milyen veszélyek fenyegetik a házasságot pl. 5, 10, vagy 15 év elteltével? Hogyan készüljünk fel rá és hogyan kerüljük el? Mik azok a tipikus dolgok, amik rombolják a párkapcsolatot, ami elveszi az erőt, energiát?

Több ilyen dolgot lehet azonosítani. Először is van a külső sík, ami a kapcsolatunkon kívül áll, de erőteljesen befolyásolja azt, ami a kapcsolaton belül lejátszódik. Mennyire használ valaki pl. kétértelmű megjegyzéseket a másik nem felé? Mennyire vannak szabad gyökei, amiket maga körül hagy, amelyeket valaki egyszer csak leköthet? Mennyire ad teret annak, hogy valaki, ha nagyon akar, be tudjon férkőzni? Sok párról tudok, akiknél egy harmadik személy megjelent a játékszínen és több közös pontot találtam ezeknél.

A legtöbb történetnél a férfi autója nagyon fontos szerepet játszik. Ezek alapján bennem meg is fogalmazódott, hogy a férfi testének legintimebb testrésze az autója. Nagyon sok megcsalásos történet a férfi autójában játszódik le, nekem ebből egyenes a következtetés, hogy nem ülök kettesben az autómban egy hölggyel, aki nem a feleségem. Vagy egy másik ilyen közös pont: csapatépítő tréning, szakmai konferencia, ehhez hasonló helyzetek, különösen néhány pohár ital után. Ezeket egyszerűen ki kell védeni és nem belemenni olyan dologba, amelyből előbb-utóbb határátlépés történhet.

 A másik az intra-pszichés sík: az, ami az emberben belül játszódik le. Életkorilag is meg lehet találni azokat a pontokat, amikor sebezhetőbbek vagyunk egy harmadik fél megszólítására. Férfiaknál pl. ez a negyvenes életkor, amit szokás élet közepi válságnak is hívni, amikor szembesülünk azzal, hogy nagyjából a fele letelt már és vajon elértem azt, amit szerettem volna az életben? Vajon az a férfi vagyok-e, akinek kisfiúként képzeltem magam, hogy ilyen leszek, ha nagy leszek? Vajon van-e még olyan az életemben, amit nem életem meg, pedig fontos lett volna a számomra? Nagyon sok férfi ilyenkor elkezd ámokfutni, kétségbeesetten kapkodni és bezsebelni azokat az elveszített vagy meg nem élt gyönyöröket, amelyekről úgy gondolják, hogy ez nekik jár, de még eddig nem szerezték meg maguknak. Ez egy olyan kimagasló pont, amikor nagyon sok megcsalás történik.

A másik kimagasló pont nálunk, férfiaknál, amikor a családban kisbaba születik. Nem vagyunk erre felkészítve, hogy a feleségünk figyelme meg fog osztódni közöttünk és a kicsi között. Ráadásul olyan érdekes dolgok történnek, hogy a nőben attól, hogy ő anyává válik, annyi visszajelzés keletkezik a nőiességéről, hogy alig van szüksége a férjére ahhoz, hogy nőnek érezze magát. Ugyanakkor az apává válás bennünk, férfiakban nem generál annyi visszajelzést a férfiasságunkról, hogy ne lenne szükségünk a feleségünkre, ahhoz, hogy férfinak érezzük magunkat. És elkezdünk szépen lassan elhaladni egymás mellett. A kapcsolat „deerotizálódik”, és a férfiak megijednek attól, hogy te jó ég, mostantól ez lesz a normális az életünkben? Eddig volt heti 2-3, most 2-3 hetente van egy? Ez lesz most már az, amire be kell rendezkednem? És elkezdenek pánikolni és futni kifelé, a belső problémára kívül választ keresni.

 

2017. április 03. 18:00 - Párkapcsolat működése, érzelmi intelligencia
Mihalec Gábor előadása - A párkapcsolat működése - Városi legendák és a tapasztalati valóság

A hölgyeknél is megragadható ez a jelenség, pl. akkor, amikor a gyerekek kirepülnek és már nem igényelnek akkora figyelmet az anya részéről és az anya elkezd sokkal nagyobb bevetéssel dolgozni az otthonon kívül. Egyszer csak tömegével jönnek a visszajelzések, de csinos ez a ruha rajtad! Milyen jó a frizurád! Meg lehet figyelni, hogy tipikusan az a 40 körüli életkor, amikor a gyerekek alól felszabadulnak és belevethetik magukat újra a karrierjükbe Ez az az életkor, amikor a hölgyeknél „befigyel” az a bizonyos harmadik. De ez is általában az intrapszichés (belső pszichés) sebezhetőség miatt történik.

Aztán van egy interperszonális (személyközi) sík, ami amiatt történik, mert ők ketten nem foglalkoznak egymással annyit, amennyit kell. Amit mi ketten beleteszünk a kapcsolatunkba, igazából az teszi ellenállóvá, szakítószilárdságúvá a kapcsolatot. Van-e nekünk szülőként jogunk arra, hogy elmenjünk időnként 2-3 napra csak kettesben, azért, hogy a kapcsolatunkat ápoljuk? Sok szülő azt mondja, de hát ezt nem tehetem meg a gyerekemmel. Dehogynem! Nem a gyerekedet kell legjobban szeretned ahhoz, hogy  a család jól működjön! (Az elvált szülők is nagyon szeretik a gyereküket, ez mégsem volt elég a házasságuk megmentéséhez.) A másik felet kell nagyon szeretnem ahhoz, hogy a gyerekem számára egy érzelmileg biztonságos légkört teremtsek.

Tehát mindaz, amit a házasságunkba belefektetek, azt a gyerekemért is teszem, nem beszélve arról, hogy a házasságunk szilárd lesz. Foglalkoznunk kell az intimitásunkkal. Mindig megdöbbenek azon, amikor megkérdezem a párterápián, hogy maguk mikor szeretkeztek utoljára? A pár elkezdett tanakodni, hogy várjunk csak egy karácsony vagy két karácsony volt közte? Nem szabad az ilyennek megtörténnie! Nem szabad olyan távolra kerülnünk egymástól, hogy ennyire elengedjük egymás kezét! Igenis oda kell figyelnünk a kapcsolatunkra, mint ahogy annak idején az udvarláskor, a randizáskor annyi mindent megtettünk a másikért, aztán pedig szépen hagytuk eltávolodni tőlünk. Nagyon fontos, hogy tudjam, mi foglalkoztatja a másikat! Ehhez beszélgetnem kell vele.

Van egy kifejezés, amit a szakirodalomban szeretnek használni, ez a „szerelemtérkép”. Van az ember fejében egy térkép, ami pontosan mutatja, hogy a másik éppen hol jár, amely azt képezi le, hogy mik azok a dolgok, amik őt foglalkoztatják, mik azok a hatások, amelyek érik. Kinek a koncertjére menne el szívesen? Melyik a legjobb könyvélménye az elmúlt évekből? Jelen lenni a másik világában ahhoz, hogy továbbra is összekapcsolva érezzük magunkat. Ha csak azokból az információkból élek, amit 5-10-15 éve szereztem róla az udvarlás vagy a randizás során, akkor az ma túl kevés. Ezeket a tartalékokat fölélem és egyszer csak ott állok, hogy kiüresedett a kapcsolatunk. Elhidegültünk, eltávolodunk egymástól. Ez tehát a harmadik olyan ok, ami miatt sokan elveszítik egymás kezét és nem tudják az intimitást évtizedekig együtt megélni. 

Mit tegyünk, ha megakad a kommunikáció, ha már nem tudunk igazán beszélgetni egymással, csak "megbeszélünk" a mindennapi rutinban? Vannak erre bevált gyakorlatok?

Van egy ökölszabály, ami tudományosan is igazolt, azt mondja, hogy napi fél óra, heti egy este, havi egy nap, negyedévente egy hétvége és évente egy hét. Ez egy minimum követelmény, amivel hosszútávon fenn lehet tartani egy kapcsolatot. Különösen nekünk, férfiaknak fontos ezt hangsúlyozni. Ami az egyik kapcsolatban teljesen magától értetődő, azt egy másik kapcsolatban megkérdőjelezzük, de hát miért van erre szükség? Ha megnézzük a férfibarátságainkat, hogyan tartjuk fenn ezeket a baráti kapcsolatokat? Úgy, hogy rendszeresen beszélgetünk egymással. Úgy, hogy elmondjuk a másiknak, mit kell javítani az autónkon, vagy milyen konfigurációja van a számítógépünknek, vagy melyik mobiltelefon vezet most a tesztekben… Ezeket mi megtárgyaljuk egymással és ettől érezzük közel magunkat a másikhoz, ettől érezzük, hogy ő a barátunk és olyan szinten bízunk benne, hogy akár egy nagyobb pénzösszeget is kölcsönadnánk neki.

Ha egy férfibarátságban ez kell ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön, akkor miért lenne egy házasság más? Miért lenne kivétel? Vagy ahhoz, hogy az üzleti világban egy ügyfél hosszan kitartson mellettünk és hű legyen hozzánk, ezért meghívjuk egy rendezvényre, csinálunk egy nyílt napot, különböző találkozókat, felhívjuk és megkérdezzük hogy van. Ugyanez történik a házasságban, kellenek a találkozások, amelyekkel bent tartjuk a lábunkat az ajtóban. Kellenek azok a kapcsolódási pontok, amiből a másik érzi, hogy ő fontos nekem, hogy ő különleges helyet foglal el a lelkemben, és ezt ki kell fejezni, erre szolgál a beszélgetés. 

Mikor van szükség külső segítségre, párterápiára? Miben és hogyan tud segíteni?

A párterápia kicsit olyan, mint a kaméleon, egyszerre két irányba tud nézni. Mi párterapeuták szeretünk egyszerre két dolgot csinálni: az egyik az, hogy az „itt és most” problémát megoldani, mert a párok általában valamilyen konkrét problémával jönnek hozzánk, pl. elromlott közöttünk a szexualitás vagy nem áll ki mellettem, amikor az anyósom csúnya megjegyzéseket tesz rám vagy összeveszünk a pénz miatt vagy tényleg megjelenik egy harmadik. Mindig van egy konkrét ügy, ami miatt jönnek, ez az egyik szempont.

A másik dolog viszont, amit nézünk az, hogy mi volt az a folyamat, ami idáig elvitte ezt a párt, mi volt az a forgatókönyv, ami ide juttatta őket és hogyan tudnám megtanítani a párt arra, hogy a kapcsolatát úgy működtesse, hogy a jövőben egy másik forgatókönyv alakuljon ki, más folyamatok induljanak el. Tehát van egy problémamegoldó, és van egy tanító, preventív, edukatív jellege is. Mind a kettőt igyekszünk mi, terapeuták egyforma súllyal megjeleníteni a terápiás folyamatban. Lehet, pontosan tudjuk, hogy a pár a problémamegoldásban kéri a segítséget, de mi úgy érezzük sikeresnek magunkat, ha egy év múlva nem ülnek itt megint egy másik problémával. Mi eszközöket szeretnénk adni ahhoz, hogy a jövőben a működésük ki tudja küszöbölni a hasonló problémák kialakulását. 

Mit mondana azoknak, akik nem értik, hogy „minek az a papír”? Mi a különbség a házasság és az élettársi kapcsolat között?

Vannak papírok az életünkben, amelyek nagyon sokat jelentenek. Pl. amikor valaki sok-sok év tanulás után egy doktori oklevelet a kezébe kap, az csak egy darab papír, nem? De akinek van egy ilyenje, az tudja, hogy mennyi munka van a papír mögött. Vannak papírok, amik sokkal többet fejeznek ki, mint amit az ember belelátna. A házasságlevél pontosan egy ilyen papír, ami mögött van valami, ami mögött ott van a kifejezett, fölvállalt, mások előtt is kimondott elköteleződés, hogy bizony az én életemben a keresés szakasza lezárult, már nem keresek. Én megtaláltam és engem megtaláltak, ez egy új önazonosság. Ez egy új identitásnak a kifejezőeszköze.

Nagy probléma az, hogy az emberek szeretnék a másik közelségét, de nem vállalják be ezt az új önazonosságot, ami a helyzetnek a véglegességével, a véglegesség kimondásával együtt jár. Ezzel rendszerint találkozok a párterápiában, amikor valaki 5-8 együttélés után megjelenik egy harmadik személlyel és a párja azt mondja, hogy „azt hittem, hogy ennél több van közöttünk? De én soha nem ígértem neked semmit, mi csak úgy együtt vagyunk, mert élvezzük egymás társaságát.” Nagyon sok ilyen kettős üzenet van ebben az állapotban. Benne van egyfelől az az üzenet, hogy bírlak téged, fontos vagy nekem, élvezem a közelségedet, de ugyanakkor benne van egy másik üzenet is, hogy ne gyere hozzám túl közel, mert igazából bármikor kiléphetek.

Egy egészséges felnőtt embernek, ahhoz hogy érzelmileg, lelkileg tartósan kiegyensúlyozott tudjon maradni, szüksége van bizonyosságra. Szüksége van arra a tudatra, hogy végül is mi hányadán állunk egymással? Kik is vagyunk egymás számára? Ez a bizonyos papír és az a lélektani folyamat, ami a papír mögött lejátszódik, meghúzódik, az nagyon egyértelmű választ ad erre a kérdésre, hogy mi kik vagyunk egymás számára, ezért van erre a papírra szükség.

Aztán beszélhetünk arról is, az elköteleződés rituáléjának mekkora jelentősége van. Olyan világban élünk, ami szereti száműzni a rítusokat. A szabadságunk jegyében megpróbálunk mindent lerázni magunkról, amit az elmúlt évszázadok kialakítottak és ebben a nagy buzgalmunkban néha kiöntjük a fürdővízzel együtt a gyereket is. Voltam pl. olyan temetésen, ahol a szertartás vezetője kimondta, hogy senki ne menjen oda a családhoz részvétet nyilvánítani, mert a család nem szeretné a részvétnyilvánítást. Pedig ennek is van egy több évszázados szokása, hagyománya. Miért? Azért mert ott felszakadnak az érzelmek, ott van lehetőségem szembesülni az érzelmeimmel és ettől sokkal könnyebb lesz a gyász feldolgozás. Mi ezt mondjuk, nem, minket nem kötnek a szokások, inkább elfojtunk. Ezért nem adunk lehetőséget, hogy szembe nézzünk ezekkel.

Mire hivatott az esküvő rituáléja? Ha végig gondoljuk, különösen a faluhelyen gyakorolt szokásokat, a leánykikéréstől a különböző elmondott elemeken keresztül, mindennek az a célja, hogy a szülők is és a pár is szembesüljön azzal: itt lezárul egy életszakasz és megnyílik egy új. Panaszkodunk azért, mert a szülők nem akarnak leválni rólunk, beleszólnak az életünkbe. De adtunk nekik lehetőséget arra, hogy szembesüljenek azzal, ez egy új státusz, ami létrejött? Mostantól én elsősorban a feleségem férje vagyok, és csak másodsorban vagyok a ti fiatok. Egy esküvő pl. ezt az üzenetet akarja kifejezni. Ha jól megéljük ezeket a rítusokat, akkor mindenki számára érthetővé válik, hogyan is viszonyuljon az új egységhez, ami létrejött.

Halász Kinga, Budapestimami