Jelenlegi hely

Bárczi Gusztáv Óvoda

Cím: 9023 Győr, Bárczi G. u. 2.
Tel: 0696/419-022
E-mail: titkarsag@barczi-gyor.edu.hu
Intézményvezető: Nagy László

A Foglalkoztató Iskola és Nevelőotthon 1977. március 7-én nyílt meg Győrött, a Gőcze Géza u. 2. szám alatt, 3 óvodai, 4 iskolai csoportban 53 tanulóval. Szeptemberre ez a szám már 167 főre bővült. Jelenleg 179 gyermekkel és fiatallal foglalkozunk.

A nevelő-oktató munkát osztályvezető-nevelőtanári beosztással kezdtük, majd ezt felváltotta a tantárgycsoportos szerkezetű rend.

1985-ben indítottuk a 8. csoportot befejezettek részére a Munkára felkészítő tagozatot, mely napjainkban Készségfejlesztő Speciális Szakiskola néven működik. A szűkös körülmények ellenére komoly munka folyik kosárfonás, szőnyegszövés, és kismesterségek szakon.

Intézményünk nyitott és gyermekközpontú volt egész eddigi működése során, 1977-től Herbergerné Hegedűs Piroska vezetése alatt éppúgy, mint a továbbiakban, 1993-tól napjainkig, Borsfai László igazgatói tevékenysége idején is.

Pedagógusaink, asszisztenseink, felügyelőink magas szintű szakmai felkészültséget az elmúlt negyed század eredményei igazolják.

Munkánkkal, eredményeinkkel méltón képviseljük az 1991. októberében felvett Bárczi Gusztáv nevet.

 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére