Jelenlegi hely

Mi lesz a Krúdy Gimivel?

Oktatás-önkormányzat Győri önkormányzat: nem szűnnek meg a gimnáziumi osztályok a Krúdy iskolában

Nem szűnnek meg a gimnáziumi osztályok, ezen belül az angol-magyar kéttannyelvű képzés a győri Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában - közölte a győri önkormányzat hétfőn az MTI-vel. A Kisalföld szombaton megjelent cikkében írt arról, hogy az iskolát július 1-je óta fenntartó Nemzetgazdasági Minisztérium a következő tanévtől megszünteti a gimnáziumi képzést az intézményben. A győri önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester és Kara Ákos országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hétfőn egyeztetett a fenntartó Nemzetgazdasági Minisztériummal a képzésekről. Az egyeztetésen kiderült, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalból (NSZFH) érkezett javaslat, amely szerint megszűnne a következő tanévtől a gimnáziumi képzés az intézményben, kizárólag a szakmai egyeztetések alapját szolgálta. Megjegyezték, a gimnázium fenntartója és működtetője továbbra is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lesz. A 28 éve működő oktatási intézményben jelenleg mintegy 1400 gyermek tanul, közülük ötszáz valamelyik gimnáziumi osztályban. Időközben a legnagyobb közösségi portálon Ne szűnjön meg a Krúdy Gimnázium! címmel egy tiltakozó közösség szerveződött, amelyhez már több mint kilencezren csatlakoztak.

 

Győr, 2015. november 9., hétfő (MTI)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Ugrás az oldal tetejére