Jelenlegi hely

Sopron-Doborjáni Ferenc Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Különleges Gyermekotthonok és Pedagógiai Szakszolgálat

Cím:  9200 Sopron Brennbergi u. 82.
Tel: 99/512-730
E-mail:iskola@doborjani-sopron.sulinet.hu
Honlap:  http://www.doborjani.sopron.hu/

Az  intézmény egy  Sopron melletti  tájvédelmi körzetben lévő  erdőben, a  Brennbergi-völgyben, turisztikai és idegenforgalmi szempontból kiemelt övezetben helyezkedik el. Ez a csodálatos erdei környezet, az erdő, a patak, a  tágas és szabad tér az  itt élő gyermekeknek és az itt dolgozó felnőtteknek kiegyensúlyozottságot, lelki harmóniát és nyugalmat áraszt.

Rövid intézménytörténet:
Iskolánk névadója, alapítója  Doborjáni Ferenc 1904. augusztus 20-án született Doborjánban, az  akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén. A  soproni Evangélikus Tanítóképző elvégzése után Bánfalvára, majd Pécsre került,mint  tanító. Már pedagógiai pályája kezdetén találkozott sérült gyermekekkel. Az elesettek ügyének elkötelezettje lett. Visszatérve Sopronba, elérkezettnek látta az időt, hogy megtegye  az első lépéseket városunk értelmileg enyhe fokban sérült gyermekeinek felkutatására. Így irányításával 1947-ben megindult a gyógypedagógiai oktatás, 1950-ben kinevezték a  SoproniÁllami Gyógypedagógiai Nevelőintézet igazgatójává.
A névadó mellett nagy tiszteletben és becsben  tartjuk Dr. Manninger Vilmost személyét is, akihez az intézmény  régi épületének adományozása fűződik. A nagytiszteletű sebészprofesszor 1917-ben tüdőbeteg gyermekek és  árvák  nevelésére ajánlotta fel  ezt  az épületet Sopron Szabad Királyi Városnak.

Nevelésfilozófiánk: 
Nevelési és oktatási  elveinket alapvetően meghatározza intézményünk speciális jellege.  Intézményünk egy olyan  több célú, speciális közoktatási intézmény, melyet sajátos közegben, az egymásrautaltság, az egymást  segítés elemei alakítják  egészen egyedivé. A  sérültségen, másságon való sajnálkozás  elutasítása mellett, egymás és a  tanítványok megközelítésének, megértésének humánus szempontjait kívánjuk  előtérbe állítani. Olyan értékrendet  szeretnénk megvalósítani, melynek csúcsán a  gyakorlatban megvalósuló szeretet áll.

Óvoda - Általános Iskola - Fejlesztő Iskola - Pedagógiai Szakszolgálat:
A vegyes életkorú, sajátos nevelési igényű kisgyermekek számára differenciált, egyéni szükségletekhez igazodó segítségnyújtással, az iskolai életmódra való felkészítést óvodai keretek  között biztosítjuk. - Nyolc évfolyamos általános  iskolánkban,  a tanulásban és  értelmileg akadályozott tanulók nevelése-oktatása, egyéni, sajátos  nevelési  igényük figyelembevételével  végezzük. A tehetséggondozás körében fakultációs lehetőségeink: néptánc, modern tánc,színjátszás, Orff-zene, kézművesség, sport. Rendezvények, ünnepi alkalmak, programok segítik gyermekeink, fiataljaink integrációját. -  Fejlesztő Iskolánkban a súlyosan-halmozottan sérült gyermekek fejlődésbeli eltérésének és tevékenységbeli akadályozottságának pedagógiai megsegítése, személyiségük kibontakoztatása heti 20 órás időkeretben, Rehabilitációs  Pedagógia  Program alapján történik. - A beszédhibák logopédiai ellátását,  a gyógytestnevelésre utaltak egészségügyi célú foglalkoztatását és a központi idegrendszeri sérültek konduktív-pedagógiai gondozását pedagógiai szakszolgálat keretében végezzük. - Kiegészítő Pedagógiai Szolgáltatásaink még habilitációs és  rehabilitációs tevékenységek körében. Ezek:egyéni fejlesztés, Ayres-terápia,  bazális  stimuláció, snoozzelen- és bemer-terápia, gyógyúszás, gyógylovaglás.

Speciális Szakiskola:
Tanlóink  számára  az általános iskola befejeztével, speciális   szakiskolai illetve  a  sérültebbek  számára készségfejlesztő  speciális  szakiskolai képzést  nyújtunk. Szakiskolánk  9-10. évfolyamán a pályaorientáció, a  szakmai előkészítő- és szakmai alapozó ismeretek kapnak fő hangsúlyt. Szakképzésünk OKJ rendszerű szakképzés.  Jelenleg 5  rész-szakképesítés nyújtunk dupla  időtartamú  képzésben. Ezek: faipari gépmunkás, szobafestő, gyorséttermi- és ételeladó, parkgondozó, szőnyegszövő. A gyakorlati képzés jól felszerelt belső műhelyeinkben történik, melynek  célja az, hogy  értelmes, hasznot hozó  vagy  értékteremtő  tevékenysége  közben  sajátítsák el tanulóink a  szükséges ismereteket. A   tanulmányok független  vizsgabizottság  előtt zajló vizsgával záródnak.  A  sikeresen  vizsgázók szakmunkás  bizonyítványt  kapnak.

Kollégium:
Az intézmény  50 férőhelyes   kollégiumában elhelyezett  tanulók a megye  azon településeiről érkeznek hozzánk, melyekben a helyi önkormányzat  nem tudja  számukra biztosítani a  megfelelő speciális, gyógypedagógiai  vagy integrált oktatást. A gyermekek egy  szűkebb rétege számára  a  család szociális helyzete miatt indokolt a  kollégiumi  elhelyezés.
A kollégium a szülői háttérrel rendelkező, - családjukhoz hetente, illetve  iskolai  szünetekben hazautazó - 6-24 éves  korig  sajátos  nevelési igényű tanulók élettere  a  tanítási év  során Pedagógiai  tevékenysége  kiegészíti  a  családi  és iskolai  nevelést. Együttműködése  szoros az iskolával, de teljes nyitottsággal kíván kapcsolatban  lenni  az  itt élő  tanulók  családjaival is.

Gyermekotthon:
A 40 férőhelyes  gyermekotthonunk,  a  gyermekvédelmi gondoskodásban lévő kisgyermekeknek és fiataloknak nyújt családias  környezetet. Gyermekeink a természetes családjuktól elszakítva élnek otthonunkban  átmeneti, vagy tartós  nevelésben. Az egy családból érkező, különleges   nevelést igénylő óvodás,általános  iskolás,  szakiskolás  korú gyermekek együtt élhetnek ép értelmű

testvéreikkel is. A kis  közösségen belül  az egyéni törődés, bánásmód,  odafigyelés fontos  helyet kap. Az otthontanulást követő  órákat, a hétvégi pihenőnapokat és a  szünidőket  gazdag programokkal  színesítjük.

Utógondozó  Otthon:
Programunk mottója: „Életre  születtünk, életre készülünk.” Célunk: a  kikerülő fiataljainkat olyan gondolkodási stratégiák, szakmai tanácsok, személyes  minták birtokába juttatni, amelyek segítségével jobban megtalálják helyüket a világban. A Manninger-ház tetőtere nyújt  a fiatalok számára modern, fiatalos, színes otthont.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére