Jelenlegi hely

Green family

Beküldő lakhelye: Borsod megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Nem csak hivatásomként tekintek a gyermeknevelésre, mivel óvodapedagógus vagyok, hanem meggyőződésem, hogy egy emberi élet értelme egy gyermek, egy utód. Így saját gyermekem születése volt a legnagyobb boldogság az életemben. Eddig a pillanatig valamilyen űrt éreztem, de mostanra ez eltűnt, így teljesnek érzem magam. Tehát a legnagyobb örömöt a gyermekem lénye okozza, az ő létezése, tetőtől-talpig ahogy van. Ezért minden eszközt megragadok, hogy őt boldoggá és kiegyensúlyozottá tegyem.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Számomra a legnehezebb az elmúlt 10 hónap során a gyermeknevelésben a türelem gyakorlása. Az eddig eltöltött idő legnagyobb részében maximális türelmet és odafigyelést tanúsítottam, édesanyám szerint teljes szimbiózisban élek gyermekemmel. De mint másnak nekem is vannak nehéz napjaim főleg ahogy cseperedik a fiam, és a pelenkázásnál, öltöztetésnél, étkezéseknél a türelmem igencsak próbára van téve :) Hagyhatnám sírni is ezeknél az alkalmaknál, de természetesen tudom, hogy a fejlődő idegrendszerének nem tennék vele jót. Ezért hát figyelmének folytonos lekötése, fenntartása ami a legnagyobb feladat számomra a mindennapokban. Ez rengeteg energiát követel, amitől fáradt az ember és egyre türelmetlenebb.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Tökéletes szülő nincs. És az igazság az, hogy elérni sem fogjuk soha, de törekednünk kell rá. Éppen ezért törekszem arra, hogy folyamatosan fejlesszem magam, amit nem csak magamért hanem a gyermekemért is teszek. Több könyvet is olvasgatok a gyermekneveléssel kapcsolatban: Egyszerűbb gyermekkor, A gyermeki elme, Olyan undokok vagytok....és mivel úgy gondolom, hogy legjobban példamutatással tudunk nevelni, ezért önfejlesztő könyveket is mint pl. Agykontroll, Öko anyu a konyhában stb....Azért örülnék, ha egy ilyen kommunikációs tréningen részt vehetnék, mert így sokkal könnyeben átvehetőek a készségek, amiket egy ilyen téringen elsajátíthat egy szülő, mintha könyvből olvasná. Illetve még sosem jelentkeztem hasonlóra, pedig úgy érzem, a kommunikációs készségeimet kellene még fejleszteni. Összegezve,fiatal korom ellenére, szeretnék türelmes, példamutató,tudatos anyává érni, és ez a tréning lehetne az egyik létra fok :) A jövő nemzedékért!!!!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére