Jelenlegi hely

Gugesz család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Amikor felhőtlenül boldognak látom őket, különösen akkor, ha ehhez a boldogsághoz valamilyen módon én is hozzájárulhattam. Amikor együtt gokardozunk, vagy futunk versenyt, és nemcsak attól boldogok, amit csinálunk, hanem attól is, hogy a szüleik egyszerre lesznek velük együtt gyerekek. Ezek a pillanatok olyan ritkák a hétköznapokban, amikor mindenki naphosszat a feladatait teljesíti, de amikor együtt sikítozunk a hullámvasúton, vagy egymásnak szurkolunk túrázás közben egy-egy meredek szakaszon, együtt vagyunk gyerekek, és olyankor annyira erősen érzem a boldogságukat, hogy szinte eggyé válok vele magam is.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Amikor jó szándékkal próbálok tanácsot adni, de a gyerekeim "azértse" reakciója teljesen megbénít, és hiába tudom, hogy meg kell éljék a saját negatív élményeiket és tapasztalataikat, mert attól okosodnak, fejlődnek a szociális készségeik, bölcsebbek lesznek, mégis szeretném megóvni őket a rossz döntésektől tapasztalatoktól és ez az ellentmondás feloldhatatlan számomra a gyermeknevelésben.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Mert jobb szülővé, egyre jobb szülővé szeretnék válni.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére