Jelenlegi hely

Pettson és Findus család

Beküldő lakhelye: 

Pest megye - Egyéb

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját kép

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Szeretem, ahogy egymással tőrödnek és foglalkoznak. Tükröt állít nekem, láthatom, hogy én hogy viselkedek egy-egy szituációban, mert ők is ezt adják tovább egymásnak.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.

Egyke gyerekként, most már 3 gyerekes anyuka vagyok. Nem tudom szabályozni a gyerekek közötti igazságszolgáltatást. Az egyik spórolós és nem eszi meg az összes csokiját, a másik meg befalja rögtön. Az egyiknek nem kell (mert nem tud) annyi házimunkát végeznie, mert még csak 4 éves, de a 7 és 12 évesnek már illene besegítenie...stb

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék olyan anyuka lenni, akire majd simán és boldogan rábízzák az unokáit. Szeretném, ha a gyerekeim úgy gondolnának rám, mint egy vidám, mosolygós anyuka. Nem szeretnék állandóan büntetésekkel fenyegetőzni, ha kérni szeretnék valamit a gyerekeimtől. A kamaszfiam állandóan veszekszik az apjával, az elsős kislányom félénk az iskolában, az ovis kisfiam pedig úgy érzi őt senki sem hallgatja meg, ezért sokszor sír. Ezeken szeretnék változtatni.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére