Jelenlegi hely

Kiterjesztik a koraszülötteknek adható RSV-oltást

Minden, a 32. hét előtt született koraszülött részesülhet az őket leginkább fenyegető vírusfertőzés, az RSV megelőzésére szolgáló oltóanyagból - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Minden, a 32. hét előtt született koraszülött részesülhet az őket leginkább fenyegető vírusfertőzés, az RSV megelőzésére szolgáló oltóanyagból - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Ertl Tibor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium neonatológiai tagozatának elnöke elmondta, hogy a védőoltást a szülő beleegyezésével a kórházban kapja az újszülött, a sorozat öt oltásból áll.

A professzor megjegyezte, korábban is megkaphatták ezt az oltóanyagot a koraszülöttek. Azzal pedig több gyermek kaphat oltást, hogy megszűnt a legfeljebb 1500 grammos súlyhatár, a 28. helyett pedig immár a 32. hét előtt születettekre vonatkozik a rendelet.

A vírus a csecsemők felét eléri az első életévükben, a másodikban pedig szinte minden gyerek átesik a vírus okozta megbetegedésen. A vírus leggyakrabban novembertől márciusig fertőz, és kifejezetten a koraszülöttek veszélyeztetettek. A közönséges náthához hasonlító megbetegedést okozó vírus (respiratory syncytial) miatt megvastagodik a légutak nyálkahártyája, és minél kisebb egy baba, annál kisebbek ezek a légutak, így annál súlyosabbak a következmények. Két év alatti gyerekeknél tüdő- és hörgőcskegyulladást okozhat a fertőzés.

Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója hozzátette: az oltásokra évente 1,3 milliárd forint a költségvetési keret, és az úgynevezett tételes finanszírozási szisztéma szerint egyfajta természetbeni juttatásként adja az OEP a készítményeket az intézményeknek, így nem a kórház finanszírozását terheli az oltóanyag beszerzése.

Szócska Miklós kérdésre elmondta, az intézkedésnek nincs köze a miskolci kórházban nyáron meghalt koraszülöttek ügyéhez, hiszen a rendelet már május óta hatályos, és az oltásokat novemberben kell megkezdeni, mert a vírus jellemzően az őszi-téli hónapokban fertőz.

 

Forrás: MTI

Kép innen

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére