Jelenlegi hely

Rétvári: hungarikum a mindennapos testnevelés

Hungarikumnak nevezte Rétvári Bence a mindennapos testnevelés felmenő rendszerű bevezetését az iskolákban a minőségi testnevelésről szerdán Budapesten rendezett nemzetközi konferencián.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kiemelte: a minisztérium az embert "egységben" kívánja kezelni. Amilyen fontos az oktatás, a kultúra, az egészségügy, ugyanolyan fontos a sport is, amely komoly jellemformáló tevékenység - fogalmazott.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a mindennapos testnevelés felfutó rendszerben történő bevezetése a közoktatási intézményekben azzal is jár, hogy egyre több tornateremre, tornacsarnokra, uszodára van szükség. A kormány ezért indított el egy országos, évről évre több milliárdos támogatást élvező infrastruktúra-fejlesztési programot - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy szeptember 1-jétől ismét önállóvá vált a Testnevelési Egyetem, ahol a legmagasabb szintű oktatási, képzési programok valósulhatnak meg. Szólt arról, hogy az egészséges életmód érdekében a kormány számos intézkedést hozott, a dohányzás visszaszorítását célzó döntések mellett bevezették a chips-adót.

 

Agata Dziarnowska, az Európai Bizottság Sport és Kulturális Főigazgatóságának sportért felelős igazgatója azt mondta, üdvözlik azt a magyar kezdeményezést, amely a testnevelést hangsúlyossá kívánja tenni az iskolákban. Hozzátette: Magyarország mindig nagyon fontos szerepet játszott a sport területén, és a magyar kormány már 2011-ben, az ország uniós elnöksége idején nagyon magas normát állított a többi tagállam elé.

Kitért arra, hogy az unió anyagilag is támogatja a testneveléssel összefüggő kezdeményezéseket, példaként említette az Erasmus-programot: 2015-ben költségvetésének fele a testnevelést, testmozgást támogatja majd - jelezte. Megemlítette az európai sport hete kezdeményezést is, amely az iskolai testnevelést szintén hangsúlyosan kívánják kezelni.

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke kiemelte: az uniós tagállamok közül az Orbán-kormány elsőként teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a cégek a társasági adókedvezmény segítségével támogathassanak egyes csapatsportágakat.

A mozgás iránti igényt már gyermekkorban fel kell ébreszteni - hangsúlyozta, hozzátéve: a kormány stratégiai ügyként kezeli az ifjúság egészséges életre nevelését és a sportot. Ahhoz, hogy egy nemzet egészségtudatos legyen, célirányos, jól átgondolt beavatkozásokra van szükség - állapította meg a szövetség elnöke, aki szerint nemzetközi szinten egyedülállónak számít a mindennapos testnevelés bevezetése.

Balogh Gábor jelezte, számos segédanyagot állítottak össze, és hétezer pedagógust készítenek fel módszertani újdonságokra, az új típusú Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszthez (NETFIT®) a szükséges eszközöket már kiszállították az iskolákba.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére