Jelenlegi hely

Minden gyerek kapjon könyvet február 14-én!

Közösségi programot kezdeményez az országban a Magyar Gyermekirodalmi Intézet: a Nemzetközi Könyvajándék Nap (International Bookgiving Day) keretében a szervezők arra kérik a felnőtteket, hogy február 14-én ajándékozzanak a környezetükben élő gyerekeknek egy-egy könyvet, így növelve az olvasás szeretetét a fiatalabb korosztály körében.

Az önkéntes kezdeményezés célja, hogy bővítse a gyerekek hozzáférését a könyvekhez, valamint, hogy a fiatalok nagyobb kedvet kapjanak az olvasáshoz - áll az intézmény közleményében.

A Nemzetközi Könyv Ajándék Napon azt szeretnék elérni a szervezők, hogy február 14-én minden gyermek kapjon könyvet egy felnőtt rokonától vagy ismerősétől, vagy gyerekek által látogatott nyilvános helyeken (várók, vagy gyereksarkok) hagyjanak olvasnivalót a programhoz kapcsolódók. Lehet jó állapotú könyvet adományozni a helyi könyvtárnak, kórháznak, napközi otthonnak vagy olyan szervezetnek is, amelyek használt könyveket juttatnak el rászoruló gyerekek részére, esetleg az önkéntes résztvevők szervezhetnek felolvasást, könyvcsereberét a diákok között, vagy szavalóversenyt, ahol mindenki résztvevő könyvjutalmat kap.

A Magyar Gyermekirodalmi Intézet február 14-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 13. kerületi fiókjában, a Radnóti Miklós Könyvtárban tart foglalkozást 15 órától, ahol könyvekkel ajándékozzák meg a részt vevő diákokat. Ezen a napon a Csodaceruza gyerekújság is kedvezményes áron vásárolható meg a kiadótól.

A szervezők arra bátorítanak mindenkit, hogy a programon felül egész évben segítsék azon nonprofit szervezetek munkáját, amelyek könyvekkel látják el a gyerekeket.

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére