Jelenlegi hely

Idén használd a régi naptáradat!

Éppen selejteztem otthon, amikor fel nem használt naptárakra bukkantam. A régi füzeteket, jegyzettömböket mindig elteszem: jól használhatóak ugyanis bevásárló listákhoz, gyerkőcök rajzainak. A régi naptáraknak azonban nem ezt a sorsot szántam. Találtam ugyanis egy remek oldalt, ami megmutatja, hogy például 2019-ben melyik korábbi évek naptárait használhatjuk majd. Sőt azt is megnézheted, hogy a fel nem használt 2018-as határidőnaplókat mikor tudod újra elővenni.

Szóval 2019-ben elő például a 2013-as, 2002-es, 1991-es vagy 1985-ös naptárakkal! Sőt, ha többet is vennél/kapnál majd, használd legközelebb 2030-ban!

Ha pedig maradt még 2018-as naptárad, 11 évet kell raktároznod otthon, mivel legközelebb 2029-ben tudod majd elővenni újra!

A 2017-es naptárak ilyen célú újrahasznosítására már csak 4 évet kell várni, vagyis legközelebb 2023-ban lesz pontosan olyan a napok eloszlása, mint tavaly.

Ha pedig szeretnéd Te is látni, hogy a fel nem használt határidőnaplóidat mikor tudod újból elővenni, akkor add meg az évszámot, és máris előtted a teljes lista. („Which years use the same calendar” mezőnél évszám beírása, majd kattintás a „Find similar calendars” gombra.)

A 2019-es évre kattintva akár nyomtathatsz is magadnak egyedi, személyre szabott határidőnaplót, ahol bekapcsolhatod a holdállásokat, kérheted a hét számának mutatását, a nyelv kiválasztásával pedig megadhatod, hogy mikor kezdődjön a hét és egyben jelölheted a nemzeti ünnepeket is.

Innetől ugye Te sem dobod ki a régi naptárakat?

Dr. Regősné Oláh Zsanett, Szegedimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére