Jelenlegi hely

Mosonmagyaróvár-Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár Fő út 4.
Tel:96/576-476
E-mail: iskola@piaristamovar.hu
Honlap: http://www.piaristamovar.hu

 

I. Az iskola története, működése

  A mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola, Gimnázium  és Szakközépiskola gyökere a XVIII. század első felére nyúlik vissza. Zsidanits István Moson vármegyei főadószedő és felesége alapította 1739-ben az óvári kisgimnáziumot, ahová piarista szerzeteseket hívott tanítani. Ebből nőtt ki a mai iskola, amely diákjaink számára 12 éven át biztosítja az igényes nevelést-oktatást.  A piarista rendet Kalazanci Szent József (1556-1648) alapította azzal a céllal, hogy a szegény sorsú gyermekeket is megtanítsa a korszerű tudományok alapjaira, és keresztény neveléssel felkészítse őket az emberhez méltó életre. A rend célja ma is az, hogy korszerű tudást  adjon növendékeinek, és keresztény emberré, a társadalom hasznos tagjává, érett személyiséggé nevelje őket.

II. Keresztény nevelés

Az egyházi év és iskolánk jeles napjait szentmisével ünnepeljük. A havonkénti lelki naphoz gyónási lehetőség is kapcsolódik, amely segíti a rendszeres szentségi életet. Húsvét ünnepére lelkigyakorlattal készülünk. Hetente egyszer hétköznap is közös szentmisén veszünk részt, gitáros, ifjúsági énekekkel tarkítva a liturgiát. A keresztény hit egyrészt személyes  szívbéli  meggyőződés,  másrészt  azonban  tananyag is. Ezt szolgálja az órarendi keretbe foglalt heti két hittanóra.  


 

III. A tanítás anyaga

  Mind az általános iskola, mind a középiskola általános tantervű, hagyományosan nyolc illetve négy osztályosak. Így mód van az általános iskola megfelelő osztályának elvégzése után más iskolába való jelentkezésre is. Hasonlóképpen középiskolánkban szívesen látunk olyan keresztény életet élő fiatalokat, akik más iskolában végezték az általános iskola nyolc osztályát. A tankönyveket a minisztérium által jóváhagyott kínálatból választjuk.

  Idegen nyelv tanulása a 3. osztályban kezdődik. Választható nyelv: angol vagy német. A hatékony nyelvoktatást szolgálja a 2002-ben átadott nyelvi labor. Az idegen nyelveket emelt óraszámban oktatjuk, de a kötelező órákon túl nyelvvizsga-előkészítőt  szervezünk  angol,  latin és német nyelvből. 

Informatika-termünk kiválóan felszerelt és szélessávú internetkapcsolattal  rendelkezik.  Az  informatika-oktatást már az alsó tagozaton kezdjük, amely kiegészülhet felső tagozaton ECDL vizsgával, illetve a középiskolai tanulmányok végén  informatika  érettségivel.  Az  informatika-fakultáció nemcsak az érettségire készít fel, hanem  alkalmassá teszi a tanulót arra, hogy középfokú OKJ-s vizsgát vagy ECDL vizs-
gát tegyen.

 A Mosonyi Mihály Zeneiskolával és a Talizmán Egyesülettel közösen megszerveztük, hogy tanulóink a tanítási órákhoz kapcsolódva, iskolánkban járjanak a különféle zenei foglalkozásokra, hangszertanulásra..

IV. Szórakozás, művelődés, sport

Iskolánk könyvtára közel 15 000 kötetes. Több száz oktató - CD és DVD is tanulóink rendelkezésére áll . A tanév folyamán több alkalommal szervezünk színházlátogatást Budapestre és Győrbe, emellett a Flesch Károly Kulturális Központ bérletes előadásait  is rendszeresen látogatjuk.   Fontos helyet foglal el az iskola életében az egészséges életmódra nevelés. Ennek eszközei a testnevelési órák, sportfoglalkozások, a néptáncoktatás, a hétvégi, szünidei kirándulások és a túrák. Az éves osztálykirándulásokon felül igyekszünk minél többször kivinni a gyerekeket a szabadba. Az első félév végén téli kirándulásokat szervezünk, más szünidőkben pedig gyalogos-, kerékpáros-, sí- és vízitúrákat.

A 2. osztályosok a tanév folyamán megtanulnak úszni, a 4. osztályosok pedig egy hetes erdei iskolában vesznek részt. Az iskolai diáksportkörben (lovaglás, kosárlabda, röplabda, labdarúgás, atlétika, ping-pong, minitenisz, testépítés) diákjaink a jól felszerelt konditeremben, tornateremben és kültéri sportpályán, edzőpályán fejlődhetnek fizikailag is.

Alsós kisdiákjaink nagy örömmel használják a Szülői Választmány közreműködésével létrehozott játszóvárat. De a tanórák is színesebbek azáltal, hogy az alsós tantermekből egy-egy „ikerterem” nyílik, amely mese-, játszó-, szabadidős szobaként is működik.   Ötödik osztályos diákjaink jelentkezhetnek a 70. számú  Széchenyi István Cserkészcsapatba, mely iskolánkban alakult 1920-

ban. Megtanulnak itt gyermekeink - sok egyéb mellett - a természetben élni, azt megóvni, és benne tájékozódni, elsősegélyt nyújtani, népdalainkat énekelni és őszinte örömmel játszani. Így válhatnak az életben is ügyes, magukat minden helyzetben föltaláló, saját lábukon is megálló, boldog emberekké. (E-mail: info@szechenyicscs.hu  ; Web: www.szechenyicscs.hu )

V. Felvétel

Az iskola elsősorban a keresztény családok gyermekeit várja, de szívesen látjuk azokat is, akik nyitottak a vallásos értékrendre. Az általános iskola, a gimnázium és a szakközépiskola első osztályaiba a tanulók a mindenütt szokásos, hivatalos módon jelentkezhetnek.   A tanév során a nagycsoportos óvodásoknak hat alkalommal iskola-előkészítő foglalkozásokat szervezünk, ahol megismerkedhetnek az iskola életével, a leendő tanító nénikkel.  A középiskolai évfolyamokba történő beiskolázás során írásbeli felvételi vizsgát nem tartunk, a jelentkezőket az általános iskolai tanulmányi eredményeik alapján rangsoroljuk. A jelöltekkel és szüleikkel személyesen is találkozunk felvételi elbeszélgetés keretében.

Szülői kérésre iskolánk 12 évfolyamának bármelyikére veszünk át diákot. 


 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére