Láncreakció

Art Buchwald újságíró mesélte, hogy egyszer az egyik barátjával utazott taxival New York-ban. Amikor kiszálltak a taxiból, a barátja ezt mondta a sofőrnek: „Köszönöm a fuvart! Nagyszerűen vezeti ezt a taxit!”

A taxisofőr megdöbbent, aztán így válaszolt: „Ki maga? Szórakozik velem?”

„Nem, komolyan beszélek – szólt a férfi. – Csodálom, hogy ilyen nyugodt tud maradni ebben az őrült forgalomban. Nem minden taxis képes erre. Örülök, hogy magával utazhattam!”

„Hát persze…” – mondta a taxis, és tovább ment.

Buchwald megkérdezte barátját: „Ez mi volt??”

„Megpróbálom visszahozni a szeretetet New York-ba – felelt a barátja. – Szerintem ez az egyetlen dolog, ami megmentheti a várost.”

„Tényleg azt hiszed, hogy egyetlen ember meg tudja menteni New York városát?”

„Nem egyetlen ember – felelt a férfi. – Szerintem ma egy jó napot szereztem ennek a taxisnak. Tegyük fel, hogy ma még húsz utasa lesz. Kedves lesz az utasaihoz, mert valaki már felvidította őt. Az a húsz utas pedig kedvesebb lesz a munkatársaihoz, a bolti eladókhoz, a pincérekhez vagy akár csak a saját családjához.

Ez a kis jóakarat végül akár ezer embert is érinthet. Az már valami, ugye?”

„De az egész azon múlik, hogy az a taxis továbbadja-e a jóindulatodat másoknak.”

„Lehet, hogy nem adja tovább. De ha a mai napon tíz emberhez leszek kedves és a tízből hármat örömmel tölt el, amit mondok, akkor közvetett módon akár háromezer vagy még több ember hozzáállására tudok pozitív hatással lenni.”

„Te nem vagy teljesen normális” – szólt Buchwald a barátjához.

„Sajnálom, ha így látod. – Sokan azért nem szeretik a munkájukat, mert senki sem mondja nekik, milyen jól végzik.”

„De hát nem is végzik jól.”

„Nem végzik jól, mert azt hiszik, hogy senkit sem érdekel, hogy jól végzik-e.” 

Tovább sétáltak és egy építkezésen néhány munkást pillantottak meg, akik éppen ebédeltek. Buchwald barátja megállt és így szólt hozzájuk: „Szuper munkát végeznek, emberek! Biztosan nehéz és felelősségteljes ez a feladat.”

A munkások gyanakodva méregették Buchwald barátját.

„Mikor lesz kész az épület?” – kérdezte.

„Augusztusban” – válaszolta egyikük.

„Hát ez nagyon jól néz ki! Biztosan nagyon büszkék arra, hogy ezt csinálják!”

Ahogy továbbmentek, Buchwald megszólalt: „Még mindig úgy gondolom, hogy ezzel semmit sem érsz el.”

„Ellenkezőleg” – felelt a férfi. – Ha ezek a munkások egy kicsit is elgondolkodnak a szavaimon, jó hatással lesz rájuk, nagyobb örömmel fogják végezni a munkájukat, és ez valamilyen módon a városnak is javára válik.”

„De ezt nem tudod egyedül elérni! – szólt Buchwald.

„Ezen nem bánkódom – válaszolt a férfi. – Remélem, sikerül másokat is bevonni a „kampányomba.”

„Jé, rámosolyogtál egy idős nőre!” – szólt Buchwald a barátjához.

„Igen, tudom – Ha ez egy tanárnő, akkor az egész osztályának fantasztikus napja lesz.”

- Budapestimami -