Jelenlegi hely

A járási hivatalok ellenőrzik a gyerekek közétkeztetését

A közétkeztetési rendelet célja, hogy a gyerekek egészségesebb ételeket kapjanak a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolai menzákon.

A járási hivatalok népegészségügyi szakemberei ellenőrzik az iskolákat, hogy a gyerekek étkeztetése megfelel-e a szeptember 1-jétől hatályos előírásoknak - erről Fűrész Tünde, a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt az M1 aktuális csatornán szerda reggel.

A hivatalok szakemberei nem fognak büntetni, de ha valahol azt látják, hogy nem az előírásoknak megfelelően készítik el az ételeket, próbálnak segíteni, ajánlásokat tenni - mondta a helyettes államtitkár. A főbb változások között említette, hogy a gyerekeknek adott ételekben kevesebb lesz a zsír, a só és a cukor, ugyanakkor sokkal több rostban gazdag ételt, gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszert kapnak.

Azt mondta, nem lesz teljes só-, és cukor tilalom, de szeretnék elérni, hogy ezekből kevesebb kerüljön a gyerekek szervezetébe. Jelezte, így a jövőben is lesz "ovis tea", de sokkal kevesebb cukorral és nem lesz benne citrompótló sem.

Arra is felhívta a figyelmet, az iskolai büféknek is kötelezettsége, hogy minél több egészséges ételt tartsanak a kínálatukban, mert bizonyos szempontból rájuk is vonatkozik a rendelet.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére