Jelenlegi hely

Újabb családtámogatások vehetők igénybe januártól

Újabb családtámogatások vehetők igénybe januártól; a gyed extra lehetőségeivel a gyermekvállalást kívánják ösztönözni.

A kormány még novemberben döntött négy konkrét intézkedésről a gyed extra keretében. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti.

Az intézkedések 65 ezer embert érintenek és 18,6 milliárd forintot jelentenek a jövő évi költségvetésben. Ebben nincs benne az ugyancsak január 1-jével induló kiterjesztett adó- és járulékkedvezmény-rendszer mintegy 50 milliárd forintos összege, amely az érintett családoknál maradhat jövőre.

A bevezetendő diplomás gyeddel lehetővé válik, hogy a felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerezzen jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait.

A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a gyedet.

A negyedik intézkedés a három- vagy többgyermekes anyákat, illetve munkaadójukat érinti. Ennek lényege, hogy kiterjesztik a munkavédelmi akciótervben már meglévő hároméves szociális hozzájárulási adókedvezményt további két évvel; így a negyedik és ötödik évben csak az adó 50 százalékát kell a munkáltatóknak befizetniük az érintett munkavállalók után. Az egy- és kétgyermekeseket érintő hasonló munkaadói kedvezmények is megmaradnak.

A kormány az intézkedések kidolgozásakor több európai ország gyakorlata mellett a Népesedési Kerekasztal és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom javaslatait is figyelembe vette.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére