Jelenlegi hely

Karácsony régi képeslapokon

Tudtad, hogy másfél évszázada küldték az első karácsonyi képeslapot? Digitális világunkban már nem divat kézzel írt lapot küldeni, pedig az email-ek, chatek és SMS-ek nem pótolják a személyes, emlékbe is eltehető ünnepi jókívánságokat, amiket kapni és gyűjteni is jó. Kis képeslaptörténet.

Gyerekkoromban karácsony tájékán figyeltük a postaládát, sorra érkeztek a színes képeslapok, rajta a karácsonyi üzenetek távoli ismerősöktől, családtagoktól. Nagymamám is idejében megírta a kedves sorokat, majd megengedte, hogy az ünnepek után az érkezett lapok az unokák képeslap-gyűjteményét gazdagítsák a rajta lévő bélyegekkel együtt, amit szintén gyűjtöttünk.

Ma már inkább telefonon, emailen, és a más elektronikus csatornán keresztül küldjük a jókívánságokat, amihez fotókat, videókat is szoktunk csatolni. Könnyebb, gyorsabb, olcsóbb így, de a kézbe fogható hagyományos képeslapok személyességét, varázsát mégsem adja vissza.

Az első karácsonyi képeslaptól a 20. századi üdvözletekig

Az első karácsonyi üdvözlőlapot 1843-ban küldte egy angol úriember, Sir Henry Cole, aki a londoni Viktória és Albert Múzeum igazgatója volt. A történet szerint azon a karácsonyon nem volt elég ideje, hogy minden ismerősének személyesen írjon üdvözlő leveleket, így megkérte az illusztrátor barátját, J. C. Horsley-t, hogy rajzoljon egy meghitt, családi képet. Ez lett a mintapéldány, majd a nyomdában ezer másolatot készíttetett belőle. Már csak a nevét kellett aláírni.

A lap közepén egy polgári családot látunk nagyszülőkkel, unokákkal, akik pohárral köszöntik a képeslap címzettjét. A lap két oldalán pedig jótékonyságot ábrázoló jelenetek láthatók. A kép alatt olvasható az üdvözlés: „Merry Christmas and a Happy New Year to you” vagyis Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!

A lap nem tetszett mindenkinek, egyrészt az alkoholfogyasztás miatt, másrészt egy gyerek is bort iszogat a képen. Az ötlet viszont bevált, a következő évben már több mint 25 000 karácsonyi képeslapot adtak el Angliában.

Európában a színes nyomtatás fejlődésével egyre népszerűbbek lettek a karácsonyi képeslapok, a 19. század végén már a karácsonyi szokások elmaradhatatlan részét alkották. Az iparosodás során az ország különböző pontjaira költöztek a családtagok, így sokan nem tudtak együtt ünnepelni. A képeslapok abban segítettek egy kicsit, hogy közelebb érezzék magukat egymáshoz.

A századforduló éveiben élte az aranykorát a képeslapküldés, a boldog békeidők hangulata tükröződik az igényesen megrajzolt lapokon, fotómontázsokon. Később a lapok megjelenése az ízlés, a kor és a nyomdai technika átalakulásával változott.

 

Az első magyar gyártású karácsonyi levelezőlap a 1899-ben készült, Klökner Péter adta ki. Az első lapokon nyugalmat árasztó havasi táj, Jézus születése és angyalok, voltak láthatók. A 20. század elején már feltűntek a karácsonyfát, gyertyát, harangot, színes gömböket vagy a fenyőtobozt ábrázoló képeslapok is. 

A bibliai jeleneteket feldolgozó művészeti alkotások reprodukciói is láthatóak az egykori üdvözlőlapokon. Az adott kor ízlésvilágán kívül a történelmi, politikai események is nyomot hagytak a képeken.

Felhasznált forrás: posta.blog.hu

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére