Jelenlegi hely

Családi bakancslista - 13 különleges látnivaló

Jártál már a Fordított házban, a vulkánparkban vagy a hajóskanzenben? Láttál már kolostort, jurtát, varázstermet vagy a repülőtér elzárt részeit belülről? Adunk 13 tippet a családi kiruccanásokhoz!

Fordított ház - Siófok

Balatonszéplakon áll egy ház, amelyet a feje tetejére állítottak. A Május 1. utca és a 7-es főút kereszteződésénél található a piros, fordított ház. Teljesen berendezték, csak minden fordítva van benne: a plafonról lógnak a tárgyak. Látogatható, igazi turistaattrakció.

8600 Siófok, Május 1. utca

További infó

Varázstorony - Eger

A Varázstorony az egri Líceum toronyépületének 4. szintjén kezdődik, a hatodik emeleten találjuk a csillagászati kiállítást és a varázstermet. Itt található a Csillagászati Múzeum, a Planetárium, a Varázsterem, a tudományos játszóház, a Camera Obscura (periszkóp) és a Panoráma terasz.

A Varázsteremben a látogatók egy érdekes fizikaóra során, majd a végén saját maguk által elvégezhető kísérleteken keresztül ismerkedhetnek meg alapvető fizikai jelenségekkel. A Csillagászati Múzeumban eredeti csillagász műszereket, távcsöveket találunk, itt a hatodik emeleten működött az eredeti csillagvizsgáló is, ahol Hell Miksa magyar születésű, bécsi császári, királyi udvari csillagász is dolgozott.

Különlegesség az ágyús napóra, mely kis durranással jelezte a delet, ill. a XVIII. század vége óta ugyanazon a helyen álló hatalmas, távcsővel egybeépült kvadráns. A Planetáriumban az éjszakai csillagos égbolt valósághű képmását láthatjuk.

A legérdekesebb látnivaló a csillagvizsgáló torony kilencedik, legfelső szintjén található, a misztikus sötétkamra. Az egri Camera Obscura szerkezete egyszerű optikai eszköz: egy hatalmas méretű fényképezőgép a besötétített szobában. Az általa létesített kép egy fehér asztallapra vetítődik ki, így azon látni, hogy abban a pillanatban mi is történik a város valamely adott pontján. 

A panoráma teraszról csodálatos kilátás nyílik a város tornyaira és tetőire.

Eger, Eszterházy tér 1.

További infó

Kemenes Vulkánpark - Celldömölk

A Vulkánház igyekszik megismertetni minden érdeklődőt a tűzhányók mibenlétével. Kicsiket és nagyokat is egyaránt lenyűgöző interaktív eszközökön keresztül kaphatunk információkat a vulkanológiáról, a Föld vulkánjairól, azok mindennapjainkra való hatásáról.

Külön teremben találkozhatnak naprendszerünk bolygóival és vethetnek egy pillantást a Ság-hegy csodálatos és egyedi panorámájára. Lebilincselő grafikákkal, animációkkal, kisfilmekkel tettük testközelibbé eme óriási természeti képződményeket.

A Vulkánpark egy 2013-ban nyitott, 21. századi technikát alkalmazó, interaktív kiállítás, ami játékosan fejleszti kicsiknek és nagyoknak egyaránt a geológiai, földrajzi ismereteit. A vulkáni formákon, magmás kőzeteken kívül felpróbálhatunk egy vulkanológus ruhát, elutazhatunk más bolygókra, és azok holdjaira, így megismerve a naprendszer földinél sokkal különlegesebb vulkáni folyamatait.

A vulkáni folyamatok végigkísérték Földünk négy és fél milliárd éves történetét. Befolyásolták felszínének alakulását, hatottak élővilágára, ugyanakkor sok esetben segítették és ma is segítik az ember boldogulását: könnyen hasznosítható kőzeteket, ásványokat, termékeny talajt és megújuló energiákat köszönhetünk nekik. A történelem pusztító vulkánkitöréseiben tíz- meg tízezrek vesztek oda, ugyanakkor ma is milliók élnek a tűzhányók adta javakkal. A celldömölki Vulkánház közelebb hozza és segít megérteni a tűzhányók működését.

9500 Celldömölk, Sághegyalja körút 1.

További infó

Levendula Ház Látogatóközpont - Tihany

Levendula Ház Látogatóközpont minden korosztály számára élményt nyújtó módon mutatja be a Tihanyi-félsziget múltját és jelenét: a vulkánok egykor dühöngő világát, s a később megszelídült táj harmóniáját. Az itt élő emberek és a természet évszázados együttélését, s ennek emblematikus kultúráját, a levendulatermesztést. Interaktív kiállítás, teázó, ajándékbolt és élménykert várja a látogatókat a Belső-tó partján. Kézműves- és természetismereti foglalkozásokat is tartanak.

8237 Tihany Major utca 67.

További infó

Csiki Pihenőkert – Budaörs

A Csiki Pihenőkert egy komplex, sokféle programot kínáló intézmény. A területen zajló régészeti feltárásokhoz kapcsolódóan 2003-ban készült el az Árpád-kori régészeti park, amelyben az ásatási megfigyelések alapján rekonstruált egykori település részlete tekinthető meg (veremház, kemencék, jurta falu, korabeli növénykertek).

A park területe egy botanikus kertre hasonlít, gyönyörű nagy lombos fák, örökzöldek és cserjék teszik kellemessé a pihenést. Az élő természet folyamatainak, fejlődésének megismertetése, komplex ökológiai szemlélet kialakítása, és a természetvédelem fontosságának hangsúlyozása a célja az itt megvalósuló erdei iskolai programoknak, amelyhez egy tankönyv is készült.

Az erdei iskola program és a nyári táborok élvezetesebbé tétele érdekében számos egyéb látványosság is épült az elmúlt években: indiánfalu, favár a várszínházzal, játszóterek, fazekasműhely, kenyérsütő kemence, füves és homokos sportpályák, íjászpálya, fürdőmedence és halastó.

2040 Budaörs, Virág u. 6.

További infó

Hajóskanzen – Neszmély

A Szent Ilona öböl nyugodt vizén, varázslatos természeti környezetben gőzhajók sorakoznak és páratlan kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak az egész család számára. Kikapcsolódás túrázóknak, a hajósoknak, ​a horgászoknak és élményt keresőknek.

A Neszmély hajó izgalmas programokat kínál; gőzgépét mozgás közben is megtekinthetjük, és megtapasztalhatjuk a hajóvezetés élményét, ha kipróbáljuk a hajó kormányállásban felépített interaktív szimulátort. Itt igazi hajóskapitánynak érezheted magad.

A skanzen és egyben a Duna legidősebb hajója a fenntartó alapítványnak is nevet adó Zoltán lapátkerekes vontató gőzhajó, ami 1869-ben épült. A múzeum célja a hajó megőrzése az utókor számára. A gőzhajón jelenleg hajózástörténeti kiállítás és egy tematikus könyvtár működik. A kiállítás betekintést nyújt a Dunakanyar látványvilágába és Budapest látképét hosszú időn át meghatározó gőzhajók történetébe.

Az 1957-ben épült Neszmély lapátkerekes gőzhajó 2010-ben teljes felújításon esett át. Feladata többek között, hogy kényelmes szállást kínáljon a Skanzenben több napot eltölteni kívánó vendégek számára. 

2544 Neszmély, Fő út 129.

További infó

Honfoglaláskori látogatóközpont – Karos

Karos határában állt a honfoglalás kori magyarság első fejedelmi központja. A központban a legmodernebb technikák alkalmazásával mutatják be a honfoglalás történetét, az akkor élt emberek mindennapjait és tárgyi kultúráját.

Látnivalók: eredeti tárgyak, fegyverek, interaktív alkalmazások, audiovizuális tér, panoptikális kiállítás, jurta kiállítás, lovas/íjász bemutató, lovaglás, íjászkodás, bográcsozás

3962, Karos, Dózsa György utca 24.

További infó

Regéci vár

A Zempléni-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye a Regéc fölé magasodó várhegyen álló, II. Rákóczi Ferenc otthonaként is ismert regéci vár. A vár valószínűleg közvetlenül a tatárjárás után épült,  bár 1300 körül már állt, mégis a köztudatban, mint Rákóczi-vár szerepel.

Az építmény a szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos hegyi várak kategóriájába sorolható. A várfalak aljában találjuk a 2016-ban épült  fogadóépületet, ahol kávézó és ajándékbolt is üzemel. A széles várfalba vágott kapun, egy szűk folyosón keresztül érünk fel a várudvarba, ahonnan falépcsők segítségével mászhatunk fel az újjá varázsolt  öregtoronyba, a vár északi tornyába.

A Regéc várában zajló nagyszabású beruházás egyik legfőbb területe a több mint 700 éves, monumentális, a környezetét romos állapotában is uraló, négyszintes öregtorony, ami 2016-ra teljes eredeti valójában újjáépítésre került. A műemléki helyreállítás során az öregtornyot többszintes tematikus, interaktív, multimédiás eszközökkel gazdagított kiállítótérré alakították, a legfelső szintről egy fantasztikus élményt nyújtó körpanorámával.

Vár: 3893 Regéc, Várhegy
Látogatóközpont: Regéc, Fő út 42.

További infó

Reptérlátogatás - Budapest

Kíváncsi vagy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszatitkaira? Tudtad, hogy a Liszt Ferenc Repülőtér egy önálló kisváros a nagyvárosban, saját kutakkal és vízművel, víztisztítóval, hőerőművel?

Tudtad, hogy egy repülőgép leszállásától egy századnyi ember dolgozik másodpercre pontos koreográfia szerint azon, hogy 30 perc múlva újra felszállhasson? Tudtad, hogy a légiforgalmi irányítás legnagyobb része nem is az irányítótoronyban történik, de még csak nem is a repülőtéren? Láttad már a futópályák fényeit, a radarokat, az irányítótornyot vagy épp a tűzoltóbázist közvetlen közelről?

Ha bármelyik kérdésre "nem" a válaszod, akkor látogasd meg a repülőteret buszos túra keretében. Utunk során eljutunk a repülőtér olyan területeire is, ami nemcsak az utasok, de még a reptéri dolgozók jelentős része elől is elzárt. Megnézzük a forgalmi és műszaki előtereket, a futópályákat, a navigációs berendezéseket, a radarokat, valamint rengeteg, eddig titkos helyszínt.

BUD Nemzetközi Repülőtér, 1185 Budapest

További infó

Ipolytarnóci Ősmaradványok

A Nógrád megyei Ipolytarnócon különleges időutazás részesei lehetünk. A megújult látogatóközpontban hologramos vetítésen elevenednek meg az ősállatok, sétálhattok a lombok között és a geológiai tanösvényen, valamint interaktív kiállítást, 4D mozit és játszóteret is találtok itt.

Nógrád megye északi szögletében, az Ipoly-folyó közelében bújik meg földtani örökségünk gyöngyszeme, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület. Ipolytarnóc nevét először a környéken megtalált közel 100 méter hosszúságú, és 8 méter kerületű óriási megkövesült fa tette híressé. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területéhez tartozó ipolytarnóci ősmaradványokat bemutató izgalmas kiállítást „magyar Pompei”-nek is nevezik.

3138 Ipolytarnóc,

További infó

Hetedhét Játékmúzeum - Székesfehérvár

A Hetedhét Játékmúzeum Székesfehérvár történelmi belvárosában, a város leggyönyörűbb épületében, a Hiemer-Font-Caraffa épülettömbben található. A múzeum két gyűjteményből létrejött állandó kiállítása a gyermeki lét varázslatos világába kalauzolja a látogatót.

Moskovszky-Gyűjtemény: Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet Magyarországon egyedülálló és Európában is elismert játékgyűjteménye a 18-19. századi játékkultúra rendkívül míves tárgyi világát, valamint a polgári életmód számtalan aspektusát (lakáskultúra, porcelán, divat stb.) mutatja be.

A több ezer apró játékeszközt tartalmazó tárgyegyüttesek szinte kivétel nélkül olyan babaszobák, amelyeket eredetileg maguk a gyűjtők rendeztek be és láttak el valamilyen történettel, jelentéssel. A kislányok játékait különféle kirakók és társasjátékok egészítik ki, míg a fiúkat vár, katonák, hajók és mozdonyok várják.

Réber-Gyűjtemény: Réber László elsősorban meseillusztrációi révén vált ismertté. Rajzai olyan neves szerzők írásait kísérik, mint Lázár Ervin és Janikovszky Éva, de az ő rajzai kíséretében olvashatjuk Örkény István egyperceseit, Kurt Vonnegut regényeit, Murphy-törvénykönyvét és Gerald Durell könyveit is.

A kiállításban megjelennek továbbá a szuggesztív, csak pár vonallal kialakított rajzai is, melyek a 20. századi magyar grafika műfajának kiemelkedő jelentőségű darabjai.

8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2–4. (Hiemer-ház)

További infó

Seholsziget Élménypark - Nőtincs

Az erdő alján a Lókos patak partján található a Seholsziget Élménypark, mely remek kikapcsolódást biztosít „kicsiknek és nagyoknak” egyaránt. Szervezett, természet közeli programjaink között megtalálhatóak a lovas és kézműves foglalkozások, íjászat, élményvonatozás, természetjárás. Az élményt állatsimogatónk, mini állatkertünk és korosztályos játszótereink teszik teljessé.

Az élményt, lovarda, alkotó- és kovácsműhely, játszóterek, mini állatkert, kis vonat, erdei madárösvény, Csillagfény sátortábor és a Postakocsi Vendégház biztosítja.

2610 Nőtincs, Diófa u. 41.

További infó

Vármakett park – Dinnyés

Középkori magyar várakat láthatunk egyedülálló módon. Az egyediségük abban rejlik, hogy az épületek eredeti anyagukból készültek, fából és kőből, a legvalósághűbb megjelenés érdekében. 38 vár készült el, eredeti tájolással. A várakat egy sétány övezi, mely Nagy-Magyarország formáját ölti magára, így a várak eredeti helyükön körbejárhatók.

A sétányt emlékoszlopok övezik, melyek mindegyike 1-1 magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek állít emléket. A dinnyési Hagyományőrző Központtól néhány lépésnyire, saját udvaromon építettem fel a kuriózumnak szánt látványosságot. A makettek minden korosztály számára élményt jelenthetnek, a tárlatvezetés lehetőséget ad a történelmi ismeretek elmélyítésére."

2019-ben Árpád-kori témájú skanzennel bővült a kiállítás. A skanzenbenaz épületek (fatemplom, veremházak, műhelyek, gazdasági épületek, gémeskút) eredeti méretükben lettek felépítve és régi mesterségek művelői gyakorolják szakmájukat. A templomban 17 Árpád-házi szentnek és Szűz Máriának található szobra.

2485 Dinnyés, Kossuth u. 17.

További infó

Szent Mauríciusz kolostor - Bakonybél

Bakonybélben 1018 óta élnek szerzetesek, Szent István király alapította a monostort. Jelenleg 5 bencés szerzetes otthona.

A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban megtekinthető:

  • Zarándokudvar Szent Günter ikonjával (innen indul az idegenvezetés, itt van az Ajándékbolt, mosdó, fedett padok)
  • Templom (barokk stílusban épült plébániatemplom)
  • Arborétum (3 ha területen elterülő, a XIX. században létrehozott történeti kert, információs táblákkal, 2013-ban teljesen felújítva)
  • Bemutatókert (minták a termesztett és gyűjtött gyógy- és fűszernövényekből)
  • Gyógynövénykert (1,5 hektár területen elterülő, a szerzetesek és az alkalmazottak által gondozott, ökológiai gazdálkodással művelt gyógynövénykert)
  • Könyvkötő műhely 
  • Gyógyteák, gyógynövényes termékek (sör, csokoládé, kozmetikumok), könyvek, ajándéktárgyak

A belépőjegy mellé a látogatóknak letölthető egy ingyenes, okostelefonos szemvezető alkalmazás, amely minden korosztálynak segít a tájékozódásban, és sok hasznos információ megszerzésében.

A családi belépőjegy mellé a gyermekek foglalkoztató füzetet kapnak. A füzet az óvodásoktól az felsőtagozatosokig minden korosztálynak izgalmas és elgondolkodtató játékokat, feladatokat kínál.

8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 1., 261 m-re a település központjától

További infó és itt

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére