Jelenlegi hely

6 érv amellett, hogy jó fiatalon házasságot kötni

Mint minden más témában, úgy a házasságkötéssel kapcsolatban is megosztóak a vélemények pláne, ha azt halljuk, hogy egy pár húszas évei elején szeretne örök hűséget esküdni egymásnak.

 



Fotó: Szépneked Photography & Cinematography

Friss tapasztalatból mondhatom, hogy az emberek többsége nem érti, hogy miért adja a fejét valaki ilyen fiatalon arra, hogy házasodjon. Miután elterjedt a hír, hogy pár hónap múlva összekötjük az életünket, - 21 voltam, a következő reakciókat kaptuk meg akár a szülőktől, akár a rokonoktól: „Nem vagytok ti még túl fiatalok ehhez az egészhez?”, „Mégis hová ez a nagy sietség?” , „Miből fogtok élni, hisz még tanultok.”, vagy ha tovább megyünk: „Ilyen fiatalon fogalmuk sem lehet a házasság fogalmáról” és hasonlók.

Természetesen akadt olyan is, aki szívből tudott örülni a hírnek, de ha őszintén végiggondolom, a felsorolt kérdések nem ellenünk irányultak. Akik ugyanis nem ismertek közelről bennünket, azok nem tudhatták, hogy az elhatározásunk mögött őszinte, mély és szívből jövő érzelmek, az egymás iránti nagyon szoros kötődés és a hűség, mint egy tiszta érték hordozásának vágya állt. Ezért szerepelt a meghívónkon az a pár szó, hogy örök ajándékai szeretnénk lenni egymásnak.



Fotó: Szépneked Photography & Cinematography
 

Bevallom őszintén, hogy 21 éves emberektől a mai társadalom nem ezt a felfogást várja el. A házasságkötésekre az időben való kitolódás jellemző, hiszen az a megszokott, hogy a nők a húszas éveik végén, a férfiak pedig a harmincas éveik közepén (de akár még később) gondolkodnak el azon, hogy ideje lenne családot alapítani (ugyanis nagyon sok tényező befolyásolja azt, hogy kiben milyen szemlélet alakul ki: média, neveltetés, barátok hatása). Addig pedig iskolába járnak, diplomáznak, építik a karrierjüket, buliznak, mert mit is csinálna mást egy huszonéves és ami nagyon fontos, hogy szabadnak mondhatják magukat.

Ehhez kapcsolódóan mondta nekem egyszer a Párom, hogy számára pont a házasság hozta el a szabadság érzését, ő ugyanis nem megkötözve érzi magát. Szóval láthatjuk, hogy minden fontosabb lett a felelősségteljes elköteleződésnél. Talán mert nagyon sokan félnek. Egyrészt az ismeretlentől, másrészt attól is, hogy belevágjanak-e ebbe az egészbe, hisz valószínűleg úgyis elválnak, ahogy sok-sok ismerősük is annak idején.

Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy hogyan dönt. Valóban nem elhanyagolható az anyagi biztonság fontossága, amit megszerezni és megtartani az egyik legnehezebb dolog napjainkban. A jó hír viszont az, hogy fiatalon vagy később, de 2016-ban (januártól novemberig) csaknem 49 ezer pár házasodott össze Magyarországon. A házasságkötések száma tehát valójában gyarapszik.

 



Fotó: Szépneked Photography & Cinematography


Írásomban azokat az érveket szeretném 6 pontban felsorolni, amelyek a fiatal felnőttkorban kötött házasság mellett szólnak.
 

1) Együtt formálódik a személyiségetek

A sok-sok egymással töltött idő alatt teljes összhangba kerülhettek egymással. Együtt tanultok meg nagyon sok mindent és folyamatosan segíthetitek egymást. Együtt nőttök fel, hiszen a házasságkötés után egyből bele kell szoknotok a felelősségteljes életbe.

2) Fiatalon könnyebb az alkalmazkodás

Kezdetben nem könnyű beletanulni az együttélésbe. Ha gördülékenyen tudtok kommunikálni és ha őszintén megosztjátok egymással, hogy szerintetek min kellene változtatni a másiknak, akkor még fiatalon a legkönnyebb megtanulni elengedni az önző szokásokat.

3) Egymás mellett lesztek életetek legfontosabb döntéseinek pillanatában

 Nincs is szükség semmi másra, ha a Párotok mindenben mellettetek van és támogatja elképzeléseiteket és céljaitokat, legyen az egy diploma megszerzése, vagy elhelyezkedés az első munkahelyen. Biztos pont a másik, és ez felbecsülhetetlen érték!

4) A gyermekvállalás előtt több évet is kettesben tölthettek

A házassághoz elengedhetetlenül hozzátartozik a gyermekáldás, viszont ha még egész fiatalok vagytok, akkor még abszolút nem vagytok elkésve a babával. Nyugodtan élvezzétek ki a kettesben töltött éveket: kiránduljatok, mozizzatok, menjetek cirkuszba, sportoljatok, járjatok koncertekre, használjátok ki a házasság első éveit!

5) Közösen küzdhettek a céljaitokért

Sosem veheti el tőletek senki azt az értéket, hogy közös célokat alakíthattok ki és mindenért együtt, közös erővel küzdhettek meg. Foghatjátok egymás kezét a nehézségekben és felhőtlen pillanatokat élhettek meg a sikerekben.

6) Hamarabb lesz a szülés

Szakemberek szerint a 25 éves kor a legideálisabb egy nőnek a szülés szempontjából. Ez jóval korábban van, mint azoknak, akik csak 30 éves koruk körül mennek férjhez. Így előnyben vagytok ebből a szempontból is. És sokkal könnyebb lesz fiatal szülőként szaladgálni a lurkók után, illetve napi 10-szer felemelni a nyakatokba, mint korosabban, valamint minden bizonnyal, ha korábban lesz gyermeketek, több időt tölthettek majd együtt.

Nem lesz hatalmas korkülönbség köztetek, így hitelesebben és könnyebben bele tudtok majd helyezkedni gyermekeitek nehézségeibe, jobban meg tudjátok beszélni a problémákat és hatékonyabban tudjátok segíteni őket, mert nektek sem volt annyira régen, amikor hasonló gondokkal küzdöttetek.
 

Fotó: Szépneked Photography & Cinematography
 

Természetesen nem azt mondjuk, hogy ezentúl mindenkinek fiatalon kellene házasodnia. Korántsem! Inkább azt ajánljuk, hogy ne csak azért ne kössetek fiatalon házasságot, mert nem ezt diktálja a világ. Ne aggasszon, ha még a vonaton a kalauz is megjegyzi nektek, hogy nem is gondolta volna, hogy már házasok vagytok, hisz annyira fiatalnak tűntök. Nyugodt szívvel vállaljátok, ha készen érzitek magatokat erre a csodálatos utazásra, ami tele van örömmel, csodákkal, vidámsággal, ugyanakkor nagyon sok megbocsátás, önkontroll és alkalmazkodás is szükséges hozzá. Ennek ellenére bátorítunk Titeket, mi nem bántuk meg, reméljük Nektek is sikerül jó döntést hozni.

N.H.Helga - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére