Jelenlegi hely

Babakocsit hirdető csaló ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Székesfehérvári Járási Ügyészség egy 24 éves nő ellen, aki a vád szerint mintegy 970 ezer forintos kárt okozott azzal, hogy főleg babakocsikat kínált eladásra az interneten, ám, miután megkapta a vételárat, a termékeket nem küldte el és a pénzt sem fizette vissza.

 

Az előzetes letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű nő 2013 februárja és 2014 márciusa között több internetes oldalon kínált eladásra babakocsikat, babaruházati termékeket és egyéb gyerekhasználati tárgyakat a valós teljesítés szándéka nélkül, jogtalan haszonszerzésre törekedve.

Miután megkapta a vételárat, illetve az előleget, a termékeket nem küldte el, és a pénzt sem fizette vissza. A jogtalanul megszerzett összegből csupán 20 ezer forintot térített meg, összesen 61 embernek okozott kárt.

A nő korábban, 2012 decemberében ismerőse bankkártyájának adataival visszaélve vásárolt az interneten keresztül, a 57 ezer forintos kárt nem térítette meg.

Az ügyészség vádiratában az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását és az előzetes letartóztatás fenntartását indítványozta a bíróságnak.

A nő által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény három év szabadságvesztéssel sújtható, a halmazati szabályok szerint a büntetési tétel felső határa négy és fél év.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére