Jelenlegi hely

Maradjunk együtt! – Házasság hete 2022

Idén 15 éves a magyarországi Házasság Hete. A jubileumi év mottója: Maradjunk együtt! 2022. február 13-20. között színes programok lesznek: előadások, beszélgetések népszerű párokkal és szakemberekkel, randik, irodalmi estek.

2022. február 13-20. között lesz a Házasság hete. Célja, hogy pozitív példákkal segítse a házasságra készülőket a felkészülésben, a közös értékek megtalálásában, segítséget nyújtson a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek, ugyanakkor megerősítést is adjon azok számára, akik házasságban élnek. 

Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik olyan bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni az érdeklődőket, amelyek örömtelivé és sikeressé és tehetik a házasságot. 

Idén nem egy újabb házaspárt mutatnak be „nagykövetekként”, hanem a korábbi évek már megismert „arcai” vesnek részt a jubileumi héten, amelynek mottója: Maradjunk együtt!
Közismert hazai terapeuták tapasztalata szerint is nagyon sok pár megszenvedte a pandémiás időszakot; a bizonytalanságot, a rendhagyó élethelyzeteket. Ezért a fókuszban most a „közös megküzdés” lesz, ezzel is segítve az akár ingatag helyzetben lévő párokat, valamint biztatást és megerősítést adva azoknak is, akik összekovácsolódva kerültek ki ebből az időszakból.

A mozgalom 1997-ben Nagy-Britanniából indult, Magyarország 2008-ban csatlakozott hozzá, idén már 4 kontinens 21 országban ünneplik. Itthon és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség is részt vett a kezdeményezésben, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A kezdeményezés programjainak fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, 4 gyerekes édesanya. 

A rendezvénnyel szeretnék megszólítani azokat is, akik talán az előző generációk rossz példái miatt nem merik vállalni a házassággal járó elköteleződést. Nekik jó példák bemutatásával szeretnék vonzóvá tenni a házasságot, megmutatni, hogy a házasság nem ódivatú, hanem a családot és a társadalmat erősítő érték.

A szervezők hisznek abban, hogy a krízisek idején nem szabad beletörődni a nehézségekbe, késznek kell lenni tanulni, megbocsátani, változtatni, hiszen a családok szétesése lelki és anyagi károkat okoz nemcsak a pároknak, hanem az egész társadalomnak is.

Idén a programok legnagyobb része az online térben lesz, így otthonról csatlakozhatunk az eseményekhez. Országszerte számtalan program szerveződik a hétre – a településenként beküldött programok listája folyamatosan bővül.

Központi programok

2022. február 14. - Kapcsolódás. Újra és újra… 
Előadó: dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta.
Helyszín: Online előadás, kezdés: 18.00

2022. február 15. - Maradjunk együtt! Akkor is, ha…? 
Előadók: dr. Gorove László és Kriszta párkapcsolati szakértők
Helyszín: Online előadás, kezdés: 18.00

2022. február 16. - Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Résztvevők: Lackfi János költő, író, műfordító és felesége Bárdos Júlia; Pindroch Csaba színművész és felesége, Verebes Linda; Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és felesége, Valkay Anna. Moderátor: Mohay Bence sportriporter.
Élő közvetítés az ELTE ÁJK Aula Magnából, kezdés: 18.00

2022. február 17. - „Egyensúly családban, munkában” konferencia a házasság hetén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében
Élő közvetítés a Három Királyfi, Három Királylány, kezdés:10 óra

2022. február 18. - Együtt akarunk maradni! - Ifjú házasok vallomása a hűségről, elköteleződésről sok zenével, a KÖZEL zenekar szolgálatával.
Online műsor az Evangélikus Női Misszió YouTube-csatornáján, kezdés: 18.00

2022. február 19. - Maradjunk együtt! A krízisek összekovácsoló ereje, avagy hogyan fogjuk be a szelet a vitorlába
Előadók: Kovács Károly pszichológus, családterapeuta és felesége, Kovácsné Ember Katalin mentálhigiénikus.
Online előadás a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség YouTube-csatornáján, kezdés: 17.00

További budapesti programok

  • Szívembe írtalak Litera-túra - Helyszín: Farkas-erdő, Időpont: 2022. 2. 12.–2022. 2. 20. Egész napos
  • Közeledjetek! A párkapcsolat dinamikája - online könyvismertető - Helyszín: Online előadás, Időpont: 2022. 2. 13. 16.00
  • Házasság hete a Buda Szívében - Helyszín: Budapest, Időpont: 2022. 2. 13. 16.30
  • Párka Valentin-nap! - Randizz a pároddal! - Helyszín: Budapest, Időpont: 2022. 2. 14. 19.00
  • Szerelmes este - Helyszín: Klauzál Ház, Időpont: 2022. 2. 14. 19.00
  • Szerelmesek miséje - Helyszín: Országúti Ferences Templom, Időpont: 2022. 2. 14. 19.00
  • Családakadémia előadás - Helyszín: Ady E. út - Kisfaludy u. saroképület, Időpont: 2022. 2. 16. 19.00–21.00
  • Családakadémia előadás - Helyszín: Ady E. út- Kisfaludy u. saroképület, Időpont: 2022. 2. 19. 16.00–18.00
  • Műhely Könyvklub - Helyszín: Belvárosi Plébániatemplom altemploma, Időpont: 2022. 2. 18. 18.00
  • Páros Vacsoraest Budapesten - Helyszín: János étterem, Időpont: 2022. 2. 19. 17.00
  • Házasság vasárnapja - házaspárok megáldása - Helyszín: Pesthidegkúti Református Gyülekezet, Időpont: 2022. 2. 20. 10.00
  • A Benyus Család Kamarazenekar és Családi Kórus koncertje - Helyszín: Kispesti Nagyboldogasszony Plébánia, Időpont: 2022. 2. 20. 17.00

Vidéki programok településenként

További információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére