Jelenlegi hely

Így ápold kisbabád bőrét a nyári hónapokban

A nyári időszakban a kisbabák bőre kiemelt figyelmet igényel. Talán eszünkbe sem jut, hogy nem csak a napsugárzás okozhat problémát. Dr. Csitos Ágnes bőrgyógyász tanácsaival megelőzhető a baj.

 

A nagy melegben nem csak a napsugárzás elleni védelemre, hanem a pelus által fedett bőrfelületek megóvására is gondolnunk kell. Nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy a babák bőre sokkal vékonyabb a felnőttekénél, a pelenka tartalma pedig könnyen kicsípheti a rosszul szellőző és nedvességtől felázott bőrt. Aggodalomra viszont semmi ok, mindenre van megoldás!

Nyáron nem csak mi, a babák is többet izzadnak, emiatt gyorsabban kialakulhat vízhiányos állapot. Ez érinti a bőrfelszínt, de a belső szerveket is, ezért oda kell figyelnünk a fokozott rehidrálásra.  A kisbabák esetében jobb, ha fél éves korukig teljesen megóvjuk a közvetlen napsugárzástól a bőrt, ezért, ha strandolunk, kültéri programokat szervezünk, a babát mindig tartsuk az árnyékban, vagy leárnyékolt babakocsiban.

„A kisbabák testfelszín-testtömeg aránya sokkal nagyobb a felnőttekéhez képest, így még inkább hajlamosak a kiszáradásra. Bőrük pigmentsejtjei még érés alatt állnak, a napfény elleni védekezésük is gyengébb, ezért óvjuk 50+ faktorú fényvédő krémmel bőrüket! Számos tanulmány számolt már be arról, hogy a gyermekkori napégések jelentősen növelik a melanoma rizikóját.”  – kezdte dr. Csitos Ágnes bőrgyógyász. „Mindemellett vigyáznunk kell, mert nagy melegben a napszúrás kockázata is növekszik, illetve a kinti tartózkodás miatt a rovarcsípések is gyakrabban előfordulnak.”

A pelenkában összekeveredő vizelet és széklet melegben még hamarabb lép reakcióba egymással, ammónia szabadul fel, ami különösképp irritálja a kicsi bőrét. Továbbá a kialakuló „dunszt-hatás” miatt még gyorsabban szívódnak fel a méreganyagok a bőrön keresztül. A babapopsi egyébként is olyan érzékeny terület, aminek az ápolására fokozott figyelmet kell fordítanunk. A pelenkadermatitisz megelőzése szempontjából az elsődleges a prevenció az átnedvesedett pelus mielőbbi cseréje.  A helyes tisztántartás mellett pedig elengedhetetlen a megfelelő popsikrém, például a Sudocrem használata.

„A pelenka gőzkamraként viselkedik, ezért hajlamos a befülledésre, "bepállásra". Nyáron a szabadban, kertben töltött idő is több, emellett a hőmérséklet is szélsőségesen magas lehet, ezért elsősorban a popsi szellőztetésére kell figyelnünk: hagyjuk szabadon legalább 10-15 percre két pelenkázás között.  A pelenka alatt pedig mindenképpen kenjük be ápoló babapopsi krémmel.” – mondta el dr. Csitos Ágnes.

Ahogy felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is számos különböző bőrtípus létezik. Arról nem is beszélve, hogy a nyári melegben a kisbabák bőre még érzékenyebb, ezért ilyenkor érdemes komplex összetételű, hipoallergén babapopsiápolót használni. A Sudocrem care & protect kenőcs komponensei révén védőréteget képez, táplálja a bőrt, óv a fertőzésektől, és még a kifejezetten érzékeny bőrű babák esetében is hatékonyan alkalmazható.

 

Forrás, fotók: Red Lemon ügynökség

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Ugrás az oldal tetejére