Jelenlegi hely

Hogyan győzhetünk mindketten? - Nyerő konfliktus­kezelési módszerek

Egy kapcsolatban a fogkrémes tubus nyomkodásától kezdve a hétvégi program megszervezésén át egy új otthon vásárlásáig rengeteg olyan konfliktushelyzet adódik, amely komoly vitákat generálhat. A fájdalmas és kimerítő veszekedések után gyakran úgy érezzük: valójában nem is illünk össze a párunkkal, vagy hogy a másik már nem is szeret bennünket. Pedig lehet, hogy nem is ez az igazi baj.

A konfliktusok ugyanis nem a szeretet hiányának jelzői, nem is annak fokmérői, hogy mennyire illünk össze, hanem az életünk természetes velejárói. Abból adódnak, hogy különbözőek vagyunk: más személyiségek másfajta prioritásokkal, vágyakkal és kommunikációs stílussal. A viták tehát az eltérő érdekek ütközéséről szólnak.

Éppen ezért nem az a megoldás, hogy megpróbáljuk elkerülni őket, hiszen akkor csak annyi történik, hogy lemondunk a számunkra fontos dolgokról – ettől azonban nem lesz hosszú távon jól működő kapcsolatunk.

Sokkal jobb taktika, ha megtanuljuk, hogyan egyeztessük össze az érdekeinket, és így fejezzük ki az egymás iránti szeretetünket és elköteleződésünket.

Persze ez nem megy olyan könnyedén. Ahhoz, hogy ráérezzünk az ízére, érdemes szemügyre vennünk a különféle konfliktuskezelési módszerek sajátosságait.

Vesztes helyzet

Ez a legrosszabb verzió: egyik fél sem éri el a célját, senkinek sem teljesülnek a vágyai, ráadásul hatalmas fájdalom és feszültség uralkodik el a feleken, ami veszélyezteti a kapcsolat meghittségét.

Nézzünk egy tipikus konfliktushelyzetet! Egy fárasztó hét után a péntek estét szeretnénk a párunkkal kettesben, beszélgetéssel és vacsorával tölteni, ő pedig alig várja, hogy ezt az időt visszavonultan egy könyv olvasásának szentelje.

Ahhoz, hogy egy ilyen helyzetet megoldjunk, meg kell értenünk és el kell fogadnunk mind a társunk szükségleteit, mind a sajátjainkat. Miről is van valójában szó? Mindketten feltöltődésre és kikapcsolódásra vágyunk, csak ezt különbözőképpen szeretnénk átélni. Ha ezt nem ismerjük fel, és mindenféle mögöttes szándékot látunk bele a helyzetbe, az odáig vezethet, hogy az egész estét veszekedéssel és egymás minősítésével töltjük.

Ennek eredményeként pedig egyikünk sem töltődik fel, a maradék energiánkat is felemészti a vita, és legközelebb még kevésbé fogunk egymás társaságára vágyni – vagyis még távolabb kerülünk attól, hogy jól kezeljük konfliktusainkat.

Fontos tehát, hogy felismerjük és ki is mondjuk a vágyaink mögött meghúzódó szükségleteinket. 

Ha nem így teszünk, annak hátterében többféle ok állhat: például hogy nem figyelünk igazán a másikra, nem bízunk benne, vagy hogy nem tudunk jól kommunikálni egymással.

Győzelem – kiütéssel

Sokan azt hiszik, hogy egy konfliktusnak csupán két kimenetele lehetséges: vagy érvényesítjük a saját érdekeinket, vagy veszítünk. Az előző példánál maradva valamelyik fél kiharcolhatja, hogy az ominózus péntek este teljes mértékben a saját elképzelései szerint alakuljon. A győzelme azonban inkább csak látszólagos, hiszen a másik fél valójában nem önszántából mond igent, és ez jó eséllyel az arcára lesz írva egész este…

Egy rivalizáló kapcsolatban senki sem érzi jól magát. Aki gyakrabban győz, az sem válik tőle boldoggá, aki meg többször veszít, könnyen felveheti a mártír szerepét, ez pedig tovább fokozza a kapcsolatban lévő elfojtott dühöt és feszültséget, és növelheti az egymás közötti távolságot.

Ha sokszor kerülünk ilyen helyzetbe a házasságunkban, annak a hátterében többféle ok is meghúzódhat: például hogy annyira tartunk a konfliktusoktól, hogy inkább nem vállaljuk fel a társunk előtt a saját vágyainkat, vagy hogy nem bízunk eléggé abban, hogy fontosak neki a szükségleteink, ezért erőszakkal vívjuk ki magunknak, amit szeretnénk.

Összhangban

Ha úgy tudunk magunkra és a párunkra gondolni, mint egy egységre, ha a társunkhoz szeretettel és elfogadással fordulunk, akkor arra törekszünk, hogy a konfliktusokat úgy oldjuk meg, hogy mindketten elégedettek legyünk, és mindkettőnk szükségletei teljesüljenek. Ez az, ami építi és erősíti a kapcsolatot, ugyanakkor nagy összhangot és közös erőfeszítést – igazi csapatmunkát – igényel.

A szóban forgó példánál maradva: miután felismertük a szükségleteinket, arra a döntésre juthatunk, hogy a péntek este egy részét együtt, egy részét pedig egyéni elfoglaltsággal töltjük. Így mindkettőnk kívánsága teljesülhet, egyikünknek sem kell lemondania az igényeiről.

Igaz, meg kell elégednünk azzal, hogy a péntek estének csak a fele telik el úgy, ahogyan eredetileg szerettük volna, azonban mindkettőnknek van esélye a feltöltődésre. Ráadásul a kapcsolatunkban is megerősödünk, hiszen sikerült békességben, szeretetben egyezségre jutnunk.

Abban, hogy kölcsönös megelégedéssel tudjuk megoldani a konfliktusainkat, alapvető szerepe van a hozzáállásunknak: a társunk iránti szeretetünknek, illetve annak, hogy mit gondolunk magáról a vitás helyzetről.

Ezen az alapon állva az alábbi tanácsok lehetnek segítségünkre, amikor az érdekeinket kell összeegyeztetnünk:

  • Tiszteljük a társunkat és az ő egyéniségét – ne akarjuk, hogy olyan legyen, amilyennek mi szeretnénk!
  • Tegyük lehetővé a számára, hogy kifejezhesse az érzelmeit, és mi is merjük vállalni a sajátjainkat!
  • Fogalmazzuk meg egyértelműen az elképzeléseink mögött álló szükségleteinket is!
  • Az érvpárbaj és a minősítések helyett törekedjünk egymás érzéseinek és szükségleteinek a megértésére!
  • Próbáljunk meg egy lépéssel távolabbról tekinteni a pillanatnyilag világrengetőnek tűnő problémára!
  • Emlékeztessük magunkat arra, hogy a kapcsolatunk harmóniájának és meghittségének megőrzésén szeretnénk dolgozni!
  • A fekete-fehér gondolkodás helyett tartsuk szem előtt, hogy egy konfliktushelyzetnek sokféle megoldása lehet!

Szerző:
Brockhauser Ildikó, pszichológus

Megjelent a Family magazin 2016. Házasság különszámában

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére