Jelenlegi hely

Öt dolog, ami tönkretehet egy házasságot

Ahogyan azt mondani szokás, a hollywoodi filmek többsége a szerelmesek egymásra találásával, esküvővel, boldogsággal ér véget – aztán persze utána jönnek a hétköznapok, de ezeket általában már nem látjuk. Pedig ezek a hétköznapok elég húzósak tudnak lenni, erről sokan tudnának hosszan mesélni. Nem szeretnénk okoskodni, nyilván sokaknak vannak rémtörténetei, de talán érdemes átvenni öt dolgot, ami tönkretehet egy házasságot.

A kulturált vita hiánya

Elkerülhetetlenül lesznek olyan pillanatok, amikor kissé elveszítjük a fejünket, és ez bizony komoly konfliktusok forrása lehet. A feszültségek sokszor jönnek ki a gyerekek születését követően, hiszen ilyenkor a két félnek a gyerekkorukban beléjük rögzült nevelési elveket kellene összehangolni (felvegyük-e a síró gyereket, mennyire legyünk vele szigorúak, stb.), és ez nehezebb, mint amilyennek elsőre látszik.

A kulturált vita viszont alapvető fontosságú, ráadásul az emberek többsége hajlamos addig magába fojtani a problémáit, amíg azok túl nem csordulnak, így ebbe a helyzetbe kódolva van a keserű vita.

Mit tehetünk ilyenkor? Rachel Sussman pszichoterapueta szerint üljünk a kezünkre. Mármint nem képletesen, hanem a szó szoros értelmében. Aztán amikor a másik befejezte, próbáljuk nyugodtan elismételni a szavait, érveit, mert ez kicsit lehűti a felforrósodott hangulatot. (Szerinte. Mi azért látunk olyan jelenetet magunk előtt, amikor ettől a másik csak idegesebb lesz, de mi ugye nem vagyunk szakemberek.)

Anyós-após

Az örök klasszikus, oly sok viszály és veszekedés forrása. Még akkor sem egyszerű a helyzet, ha egyébként alapvetően nagyon jól kijövünk velük, mert óhatatlanul lesznek feszültségek, és olyan pillanatok, amikor a partnerünk már csak ösztönből is a szülei védelmére kel.

Rachel Sussman szerint a legfontosabb, hogy a házasságkötés után tisztázzuk (elsősorban egymás között), hogy attól a pillanattól kezdve az a mi családunk, a mag, a legfontosabb, és mindenki más (szülők, nagyszülők, rokonok) kívül esnek ezen a körön. Ami nem jelenti azt, hogy nem szeretjük őket, sőt, csak egyszerűen ez a mi közös életünk, aminek ők a (külső) részei.

Magyarán: a párunkkal egységfrontot kell alkotnunk, nem szabad hagynunk, hogy más (legyen az akármelyik szülő) akár akaratlanul, de meg tudja törni ezt az egységet.

A pénz

Egy újabb potenciális veszélyforrás, amikor mást gondolunk a pénzköltésről. Lehet, hogy mi spórolósabb típusok vagyunk, míg a párunk a költekezésben hisz. Lehet, hogy mi gyűlöljük a hiteleket, őt pedig nem zavarja. Soroljuk még?

A szakember tanácsa az, hogy ha érezhető a különbség, akkor minél hamarabb üljünk el egy harmadik féllel, lehetőleg pénzügyi tanácsadóval, és próbáljunk meg valamilyen kompromisszumos megoldást találni. A különbségek ugyanis nem hogy eltűnnének az évekkel, hanem valószínűleg nőni fognak, tehát minél hamarabb kihúzzuk a méregfogat, annál jobb.

A szex

Könnyen előfordulhat a legjobb kapcsolatban is, hogy mások az igények, legyen szó gyakoriságról vagy a kedvelt testhelyzetről, bármiről. A lehető legrosszabb, amit tehetünk, ha nem beszélünk a vágyainkról.

Beszélgessünk tehát (ráadásul az évek folyamán mindketten változunk, és változnak velünk az igényeink is), ha pedig nem megy másként, keressünk fel szakembert. Ne hagyjuk, hogy életünknek ez a nagyon fontos része megrontsa a kapcsolatunkat!

A tervek időzítése

Elsősorban a fiatal párok esetében okoz sokszor gondot, hogy másképp gondolják a jövőbeni események időzítését. Lehet, hogy az egyik kicsit siettetné a házasságot, vagy a lakásvásárlást, nem is beszélve a gyerekvállalásról, míg a másik a fontolva haladás híve.

A megoldás elég kézenfekvő: minél előbb érdemes tisztázni a Nagy Kérdéseket: mikor és milyen lakást vagy házat szeretnénk venni (nem utolsósorban: hol); hány gyereket szeretnénk, és mikor; hol szeretnénk élni; stb.

Ha 5-10 évre előre meg tudunk csak nagyjából határozni egy menetrendet, már legalább van valami kapaszkodó mindkét félnek, és nem évek múltán derül ki, hogy az egyik lakásban szeretne élni, míg a másik házban, vagy hogy egyikünk két gyereket szeretne, a másik pedig hármat.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére