Jelenlegi hely

Használjuk ki a nyári szünet utolsó heteit: tippek, ha kifogytál volna az ötletekből

Még 2 hét van a nyári szünetből! Valaki hosszúnak érzi (évközben sajnos nincs ennyi szünet egyben), mások örülnének, ha még hosszabb lenne.

Lehet, hogy kezdenek kifogyni a tarsolyunkból a jobbnál jobb ötletek, de az is lehet, hogy inkább kevésnek érezzük a fennmaradó időt a gyerekekkel, gyerekeknek kitalált programok megvalósításához.

Elérkeztünk a nyári szünet utolsó szakaszához. Ez egyben azt is jelenti, hogy ki-ki vérmérséklete és lehetőségei szerint elkezd készülni/felkészíteni a csemetét az óvodára, iskolára. Hangolódhatunk beszélgetésekkel, napirend visszaalakításával, délutáni akár kötelező olvasmány közös olvasásával is, a tanszerek és egyéb kellékek beszerzésével, esetleg ismétléssel.

Ugyanakkor jó, hogy még továbbra is kicsit többet lehet pihenni, lehet barátokkal, rokonokkal találkozni, közösen bográcsozni, kirándulni, szalonnát sütni, játszani, strandolni, minőségi időt együtt tölteni.

A nyár vége is hatalmas lehetőségeket rejt magában: mint a nyár többi részében lehet olyanokra fókuszálni, amit ovi és suli mellett nehezebb megvalósítani: (szabad) strandon tölteni a napot, árnyékban kártyázni, társasozni, festeni, gyurmázni, beszélgetni, városokat felfedezni, kicsit turistaként a saját városunkat bejárni, akár olyan tömegközlekedési eszközöket kipróbálni, amit még eddig nem, vagy régebben használtunk, épületekre rácsodálkozni.

Szerencsére egyre több és több szuper szabadtéri, ingyenes programok is a segítségünkre lehetnek, hogy tartalmasan töltsük a napokat, sokféle múzeum várja az érdeklődőket, de egy-egy olcsóbb mozi is beleférhet, vagy kisebb-nagyobb kirándulás, tó parton ücsörgés, vagy ott rajzolás.

Piknikezés a nappaliban, kertben, erdőben, strandon… sátrazás stb, minden, ami színesebbé teszi a napokat, vagy a szokványostól eltérő, emlékezetes pillanatként maradhat meg a gyermekekben és bennünk szülőkben, nagyszülőkben, rokonokban, barátokban!

Nagyon jó a nyári szünetben, hogy csinálhatjuk annak ellenkezőjét, amit évközben szoktunk, ha kevesebb idő jut olyankor a rendrakásra, válogatásra, most arra is sort lehet keríteni, de ha inkább ezt csináltuk évközben, akkor akár a háttérbe szorult találkozóknak, természetjárásnak, állatok, növények felfedezésének, kikapcsolódásnak, mások segítésének is adhatunk bőven teret.

A 3 hét még sokféle közös tevékenységre elegendő: közös séta, biciklizés, játszóterezés, főzés, sütés. Kicsit ilyenkor több idő van a házimunkába apránként, -vagy ha már ez megtörtént-, akkor nagyobb lendülettel bevezetni játékosan a csemetéket pl. sütésnél mértékegységek használata, saját kitalált recept elkészítése stb.

Ehhez kitűzve egy jó kis jutalmat vagy pontokat gyűjtve, vagy egyszerűen csak a közös tevékenység közben énekelve, beszélgetve, zenét hallgatva, bohóckodva, különleges pillanatokat tölthetünk együtt. Milyen fantasztikus, ha ezek jó emlékként maradnak meg, és majd később maguktól is szívesen gyakorolják!

Az újra kezdődő nagy melegben a kisebbek is szívesen kísérleteznek különféle frissítő italok készítésével. Akár közös házi fagyi/fagyitorta is készülhet fillérekből, vagy egészséges saját készítésű nasi, zöldség és mártogatós még hangulatosabbá teszi a meleg nyári otthoni családi moziesteket is.

Lehet jópofa kalandpályákat építeni székekből, asztalokból, párnákból vagy pókhálós kihívást madzagokkal, a lakásban vagy a teraszon, kertben. Vízipisztolyokat vagy vízibombákat véve és megtöltve, mókás pár órát lehet eltölteni közösen.

Jó hangulata lehet, ha együtt tornázunk vagy biciklizünk, futni megyünk a gyermekekkel.

Bábszínházhoz házilag kellékeket is lehet készíteni, akár saját filc, fakanál figurákat, vagy papírból kivágott árnyjátékot játszani.

Gyerekkorunk kedvenc játékai az ugróiskola, ugráló kötél vagy azt mozgatva kígyósat is lehet játszani, amikor a mozgó kötelet kell átugrani.

Kisebb házi szülinapi bulik szervezésekor, de nyáron is jó, ha maguktól is eljátszanak a csemeték, inkább nem zavarom őket, jó, ha megtanulnak egyedül és közösen is játszani, olvasni, pihenni, beszélgetni, de mikor kezd a hangulat kicsit kevésbé harmonikussá válni, jól jöhet egy-egy új tevékenységbe, közös feladatba vagy játékba invitálni őket.

Cél, hogy amennyire lehet minél kevesebb tartós összezördüléssel teljenek a napok, persze azok is lehetnek néha hasznosak, hiszen meg kell tanulni már kicsiként is a konfliktusokat, nehezebb helyzeteket jól kezelni és utána bocsánatot kérni.

Nagyon jó kikapcsolódási lehetőség, de egyben finommotorikát, koncentrációt fejleszt az akár fillérekből megvalósítható otthoni kézműveskedés, pl. kavics, toboz festés, vagy megszárított majd benedvesített kukoricacsuhéból virág, baba; rongyokból, filc anyagból vagy gumilapból állatfigurák készítése, gyöngyök, akár befestett színes tészták felfűzése. Egyszerű sólisztgyurma is sok lehetőséget rejt magában, gyöngyökkel, termésekkel díszítve, vízfestékkel kifestve szép dekorációk vagy játék ételek, állatok készülhetnek.

Természetet járva mezei virágcsokrot is gyűjthetünk és utána ezzel a szép csokorral díszíthetjük akár az étkező asztalt, vagy csinálhatunk belőle préselt virágokból, levelekből képet vagy vastagabb cellux és karton segítségével le sem szükséges préselni a virágokat és hetekig szép marad, ha a széles cellux ragasztós felére rendezzük őket.

A gyerekek fantáziájára bízva a wc papír gurigákból állatok, növények, a kupakokból és karton lapból malom társasjáték vagy egyéb memóriás társas, a tejes dobozokból dömperek, várak, makettek készülhetnek az ügyes kezek által, ezeket aztán akár a homokozóba is kivihetjük a játékhoz.

Jó mikor rájönnek akár a nagyobb gyerekek is, hogy a kütyüzés helyett akár egy pakli kártya is mennyi játéklehetőséget rejt magában. Lehet itt is szülőktől, nagyszülőktől, dédszülőktől gyerekkori kedvenc játékot tanulni.

Nagy melegben akár egy régi műanyag babakád is lehet a teraszon, kertben vízipisztolyos, pacsálós állomás és órákig el tudnak játszani akár kisebb kanalakkal, poharakkal, flakonokkal a gyerkőcök.

Régi jól bevált fakockák, dupló, lego, marokkó, vagy leporellóból kalandpályák, pokrócokból bunkerek építése is szuper lehetőség egy-egy délelőtti játékhoz.

Sokszor nehéz jó programokat kitalálni, de szerencsére, ha előre tervezünk, és ezt természetesen rugalmasan kezeljük, (az időjáráshoz, gyerekek nyitottságához igazítva), akkor változatos dolgokat mutathatunk meg kisebbeknek, nagyobbaknak és minden közösen töltött idő lehet nagy örömforrás.

Engedjük meg magunknak, hogy élvezzük ezeket a pillanatokat, rácsodálkozzunk a gyerekekre és ne csak ledaráljuk a feladatokat, heteket. Próbáljunk meg a nehezebb feladatokba, helyzetekbe is humort, jó hangulatot csempészni, vagy hívogató célt, jutalmat kitűzni egy-egy nem kedvenc feladat megvalósításánál. További szép, tartalmas nyári napokat, sok örömet kívánok Mindenkinek!

Rudnyánszky Melinda - Kecskemétimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére