Jelenlegi hely

Egy hét, ami az agyunkról szól – Agykutatás Hete 2023

A fejedbe látok... flow, vonzerő és párválasztás, függőségek, a működő agy vizsgálata és más izgalmas témák is lesznek az idei Agykutatás Hetén. Ingyenes programokkal várnak: előadások, laborbemutatók, kísérletek és játszóház is szerepelnek a listán. 

Március 13-tól 19-ig az ország négy városában – Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden – rendezik az Agykutatás Hetét, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az agykutatás különböző területeire.

Idén is számos ismeretterjesztő előadáson, kerekasztal beszélgetésen és látványos laborlátogatáson mutatják be kutatók és szakértők idegrendszerünk működését. 

Korosztálytól, szakmai képzettségtől függetlenül minden érdeklődőt várnak! 

A programok során nem csak neurobiológiai megközelítéseket, hanem gyakorlati, a mindennapi élethez köthető, egyéni és társadalmi hatással bíró ismereteket is szerezhetnek a látogatók.

Miről szól az Agykutatás Hete?

Az országos rendezvénysorozaton az emberi agy működésébe nyerhetünk betekintést roppant változatos programok keretében. Az emberi agy az orvostudomány egyik legizgalmasabb és sok szempontból még legkevésbé feltérképezett területe.

Évről évre más-más agykutatással kapcsolatos érdekes témával, és a témának megfelelő programokkal készülnek a látogatók számára, amelynek keretében betekinthetünk a mindennapjaikba, sőt, még néhány laborba is ellátogathatnak az érdeklődők.

ízelítő a témákból: Hogyan vizsgálható a működő agy?, Mi a kapcsolat az agyhullámok és a zeneszerzés között?, Hogyan alakultak ki és fejlődtek különböző fóbiáink?, Drogok: gyógyszer vagy kábítószer?, Vonzerő és párválasztás - A szépség esztétikája Mi újság a flow kutatásban a 21. században?, Gondolatok a flow, az agy és a zenetanítás kapcsolatáról, Hedonizmus és függőségek

Programok minden korosztálynak

Mindezek mellett a szervezők készülnek különböző kiegészítő programelemekkel is.

Lesznek előadások, workshopok, laboratóriumi bemutatók, kísérletezők játszóháza. Hogy néz ki egy agykutatással foglalkozó labor? Mindegyik másként a kutatási területétől függetlenül. Ami azonban közös, hogy egytől-egyig tucatnyi izgalmas területet érintenek, amibe most személyesen is betekinthetnek az érdeklődők.

A több mint 20 éve hazánkban is meghonosodott rendezvény szervezésében olyan kiváló egyetemek és intézetek vesznek részt, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Pécsi Tudományegyetem és annak Általános Orvostudományi Kara, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Debreceni Egyetem. 

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Ha vonattal, busszal tervezitek a nyaralást, és van gyerkőc a családban, érdemes felkeresni a MÁV-Volán-csoport weboldalát. Foglalkoztató füzetek, kivágható makettek, kvízjátékok, mesék  várják a legkisebbeket, hogy vidáman ismerkedhessenek a közösségi közlekedési eszközökkel, és az utazás is különleges élményt jelentsen.
Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.
Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Már négy éve nem lenne méhem, ha a nőgyógyászom lesújtó mondatai után nem találok rá véletlenül az inteneten a mióma embolizáció lehetőségére.
Ugrás az oldal tetejére