Jelenlegi hely

Mosható pelenkák - Kérdezz, felelek!

Úgy 30 évvel ezelőtt anyáink ujjongva fogadták az első eldobható pelenkák betörését a hazai piacra. Bár aranyárban lehetett kapni, mégis vették zacskószámra: a mosás-kifőzés-vasalás-hajtogatás véget nem érő munkája alól felszabadulni minden pénzt megért. A legtöbb nagymama éppen ezért kicsit furcsállja, hogy mostanában újra divat mosható pelenkát adni a babákra. Aggodalomra azonban semmi ok, ez a pelenka már messze nem az a pelenka: tegyük tisztába a fogalmakat!

Mosható, textil, tetra...

A textilpelenkát hagyományosan úgynevezett tetra anyagból készítik (ezért hívják tetrapelenkának is), és a baba feje alá tesszük pl. kiságyban, babakocsiban, hogy az arca ezzel a finom, puha, jó nedvszívó anyaggal érintkezzen. Használhatjuk fürdetéskor a kiskádban csúszásgátlóként, vagy a hozzátáplálás kezdetén a baba nyakába kötve, ruhája védelmében is. Gyorsan szárad, jól bírja a kifőzést, folttisztítást, vasalást. A mosható pelenka az eldobható, műanyag pelenkák alternatívája.

Zsebes, AIO, külső, belső?

Egészen az 1980-as évek közepéig a babákat boszorkányos ügyességgel összehajtogatott textilpelenkába csomagolták, melyet jól megtermett biztosítótű fogott össze, kívülre pedig gumibugyi került. Szerencsére ma már sokkal korszerűbb pelenkák állnak rendelkezésünkre. Lássuk csak!

  • A legegyszerűbb változat az úgynevezett AIO (all in one, vagyis minden egyben) pelenka. Használata pontosan úgy történik, mint az eldobható pelenkáé.
  • Eggyel bonyolultabb az úgynevezett zsebes pelenkák használata. Ennél a belső, nedvszívó és a külső, vízzáró anyagot úgy varrják össze, hogy hátul marad egy nyílás. Így alakul ki a zseb, melybe a betétet helyezhetjük.
  • A betét készülhet egyszerű pamutból, lehet többrétegű vagy akár szénszálas is. Ez tartja meg a nedvességet, így szükség esetén (pl. éjszakára) használhatunk akár többet is belőle. Betét gyanánt egyébként a tetrapelenka is megfelel: csak téglalap alakúra kell hajtani.
  • A legbonyolultabb a külsők-belsők használata. Ebben az esetben a pelenkabelsőt és a vízzáró külsőt külön adjuk rá a babára.
 
 
előnyök
hátrányok
AIO
könnyű ráadni a babára
nem kell hajtogatni
nehezen szárad
több kell belőle
zsebes
több betét = plusz nedvszívás
gyorsan szárad
hajtogatni kell
külső+belső
gyakran elég csak a külsőt cserélni
gyorsan szárad
bonyolultabb ráadni a babára
 

Természetesen e három fő típuson belül a variációk lehetősége végtelen: létezik gyapjúpelenka, mindenféle színű, mintájú és anyagú külső és belső is. Tehetünk plusz betétet akár a külső-belső kombinációba vagy az AIO pelusba, de szobatisztaságra szoktatás idején kivehetjük a zsebes pelenkából is. Létezik úgynevezett kakifogó papír is, melynek neve elárulja, mire is használható: a pelusba helyezve, használat után egy mozdulattal a WC-be dobhatjuk, nem okoz dugulást és megvédi a pelenkát a foltoktól. Ugyan a mosható pelenkázás környezetbarát szemléletmódjába nem igazán illik bele, sok anyuka használja előszeretettel.

Mosás

Amint lekerült a piszkos pelus a gyerkőcről, máris választás előtt állunk. Szárazon vagy nedvesen tároljuk mosásig? Átlagos használat mellett körülbelül kétnaponta gyűlik össze egy mosógépre való pelenka. A tároláshoz szükség van egy zárható vödörre. A száraz tárolás hívei a pelenkázóról egyenesen a vödörbe dobják a pelenkákat, esetleg egy gyors hideg vizes öblítést iktatnak be. Nedves tárolás esetén a vödörbe ecetes víz kerül. Mindkét verziónál hasznos lehet néhány csepp teafa- vagy levendulaolajat cseppenteni a vödörbe: illatosít és fertőtlenít is.

A modern mosható pelenkákat elegendő 40 fokon mosni, kifőzni pedig egyenesen tilos. Nem használ nekik a fehérítés sem: erre a célra nagyszerű a mosógépbe helyezett fél evőkanálnyi szódabikarbóna is. Folttisztításra használhatunk mosószappant vagy marhaepe-szappant is.

A hagyományos mosószerek és öblítő eltömíthetik a pelenka pórusait, csökkentve ezzel nedvességfelvevő kapacitását, így ezek helyett célszerű mosószódát, mosódiót és néhány csepp ecetet, illóolajat használni. Ha ez utóbbit már a vödörben is alkalmaztunk, illata érződni fog mosás után is. Szárításra a legmegfelelőbb a napfény, mely a halványabb foltokat könnyedén eltünteti.

A gépi vagy fűtőtesten történő szárítás szintén nem ajánlott a pelusok anyaga miatt. A kötélről lekerülve a pelenkákat nem szükséges és nem is szabad vasalni. Célszerű egy-egy nyugalmas pillanatban összehajtogatni őket, a zsebekbe behelyezni a betétet, hogy amikor cserélni kell, csak egy mozdulat legyen ráadni a babára.

 
 
igen
nem
illatosítás
teafa- vagy levendulaolaj
öblítő
mosás
mosószóda, mosódió
hagyományos mosószerek
hőmérséklet
40 fok
50 fok felett
folttisztítás
mosó- vagy marhaepeszappan, napoztatás
fehérítők, hipó
szárítás
napon
szárítógépben, fűtőtesten
 
 

Megéri ez nekem?

Az eldobható pelenkák kisebb hegynyi, hosszú évek alatt lebomló veszélyes hulladékot alkotnak a 2-3 év alatt, míg gyermekünk szobatisztává válik: ez a környezetbarátok legfőbb érve. Ugyan a mosható pelenkák sem olcsók, a természet mellett a pénztárcánkat is megóvhatjuk használatukkal. A mosásuk 30-40 fokon történik, használunk vizet és tisztítószereket is, de ha az előírásokat betartjuk, biztosan kiszolgálnak 2-3 gyermeket, végül el is adhatjuk őket.

A befektetett munka legfeljebb napi 10-15 perc, ami az esetleges foltok kezeléséből, mosásból, teregetésből és hajtogatásból áll. Kisebb lakásban élőknek lehet fontos, hogy van-e elegendő hely szárítani és tárolni a pelenkákat.

Míg az eldobható pelenkák műanyagokból, különböző vegyszerek felhasználásával készülnek, addig a mosható pelenkák használatakor a baba bőre kellemesen puha, sokkal veszélytelenebb anyagokkal érintkezik, így ritkább a bőr kipirosodása, kiütések megjelenése. A tapasztalatok szerint ráadásul a mosható pelenkát viselő babák korábban lesznek szobatiszták. Lehetséges a kétféle pelenka váltott használata is: utazáskor, házon kívül eldobható, otthon pedig mosható pelenka kerül a gyerkőcre.

 

Szerző: Szűcs Szabina - Zalaimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére