Jelenlegi hely

Gyermekek veszélyben!

Mostanában a vártnál is nagyobb a hőség. Ha épp nem a meleg nyom el bennünket, akkor a hőmérsékletingadozás viseli meg szervezetünket. Ilyenkor figyelmetlenebbek, türelmetlenebbek, aluszékonyabbak lehetünk. 2 napja az egyik csatorna esti híradója tele volt halálos balesetekről szóló hírekkel.

Nem hiába nem szeretek híradót nézni. Figyeljünk nagyon egymásra és inkább a reggeli, esti órákban induljunk útnak, illetve, ha tehetjük, ne vigyük a gyermeket és a kisállatot.

Túl sok olyan hírt hallani, amikor gyermek, vagy kisállat marad az autóban.
Nemrég egy vidéki játszótéren egy apuka megjelent két kisfiával és egyszer csak hallom, hogy mondja a nagyobbaknak, hogy ne menjenek messzebb, mert a kistesó bent alszik az autóban.
A parkoló tőlünk kb 50 méterre volt, hallótávon kívül. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha ez a mostani 30-38 fokban történik.

A következő videón azt illusztrálják, hogy mi történik, amikor egy anyuka vásárolni megy, de véletlenül bent hagyja a kisgyermeket a zárt autóban. Az autó pillanatok alatt felmelegszik, a gyermek pedig nagyon hamar hőgutát kap.
Tudom, hogy nem valódi, de azt is, hogy fordult már elő ilyen eset és nem bírtam bőgés nélkül végignézni.

Csak erős idegzetűeknek!

 

A One Decision (Egy döntés-szerk.) című videót a Red Castle media készítette, hogy felhívják a figyelmet az ügy súlyosságára!
(a készítők ígérik, hogy csak illusztráció és nem sérült meg senki a forgatás alatt!)

Sokkoló információk:

  • Csak az USA-ban 10 naponta hal meg gyermek az autóban elszenvedett hőgutától. 1998-2013 júliusáig 575 ilyen haláleset történt, aminek a 73%-a 2 éven aluli gyermek. (2013. első félévében 15 eset) (– Department of Geosciences)
  • Csupán 15 perc elég ahhoz, hogy a kisgyermek életveszélyes agyi-, vagy vesesérülést szenvedjen egy túlmelegedett autóban. Amikor a testhőmérséklet eléri a 40°C-ot (104°F), a belső szervek leállnak. 42°-nál (107 °F) a gyermek meghal. (- NBC News)
  • Szakértők szerint egy bezárt autóban 20 perc alatt 43 fokos hőség alakulhat ki már akkor is, ha a kinti hőmérséklet csak 26-27 fok. Egy olyan napon pedig, amikor 30-35 fok van, akár 10 perc alatt 70 fokosra is forrósodhat az autó belseje. (– police.hu)

Miközben a cikket írtam, rábukkantan egy másik videóra, amiben egy zárt autóba helyezett játék babával és műsírással tesztelték, hogy hányan állnak meg és hívnak segítséget. Sokkoló, de 3 emberből, csak 1 tárcsázta a segélyhívót. A többség csak elment az autó mellett. Néztek, de nem tettek semmit, pedig csak pár másodperc lett volna az idejükből, hogy tárcsázzanak, és esetleg életet mentsenek.

 

 

Mit tegyünk ilyen esetben:

  • késlekedés nélkül értesítsük a rendőrséget (107), vagy a segélykérőt (112) és a mentőszolgálatot. A gyermekek testhőmérséklete 5x gyorsabban növekszik, mint a felnőtteké.
  • ha tehetjük, vegyük ki a babát a gépjárműből, majd azonnal helyezzük hűvös, árnyékos helyre az orvosi segítség megérkezéséig. Érdemes ilyenkor hideg vizes törölközővel törölgetni, legyezgetni, vagy akár hideg vizes lepedőbe csavarni. 

A police.hu felhívása http://police.hu/hirek-es-informaciok/baleset-megelozes/aktualis/soha-ne-hagyja-egyedul-gyermeket-az-autoban

Még a leginkább körültekintő/gondoskodó szülő is bent felejtheti az alvó gyermeket az autóban! Ne gondoljuk, hogy márpedig ez velünk nem történhet meg. Én is ezt gondolom, de az a szülő is azt gondolhatta, aki bent felejtette. Mi is lehetünk az a másik ember.

„Az év bármely szakában felelőtlenség a gépjárműben magára hagyni egy kisgyermeket, akár hermetikusan lezárt kocsiban, akár résnyire leengedett ablak mellett.” (– police.hu)

Vigyázzunk és legyünk rendkívül körültekintőek. 

Írta: Z.K.Emese - Kecskemétimami

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére