Jelenlegi hely

Felmondhatnak-e nekem a koronavírus miatt úgy, hogy várandós vagyok?

A napokban több megkeresést kaptam arról, hogy várandósan, szülési szabadság vagy gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (CSED, GYED, GYES) alatt a koronavírus miatt előállt vészhelyzetre hivatkozva megszüntetheti-e a munkáltató a munkaviszonyomat? A rövid válaszom az, hogy nem. Lássuk, miért!

 

Mit mond a jog?

A Munka Törvénykönyve 65. § (3) bekezdésében elég egyértelműen fogalmaz:

A munkáltató felmondással NEM szüntetheti meg a munkaviszonyt:

a) a várandósság,

b) a szülési szabadság,

c) a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §, 130. §),

d) a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés, valamint

e) a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap tartama alatt.

Ezek az ún. abszolút tilalmak, vagyis a fenti körülmények fennállása esetén a munkáltató jogszerűen nem mondhat fel a munkavállalónak pusztán azért, mert az aktuális gazdasági helyzetben költséget szeretne megtakarítani a munkaviszonya megszüntetésével. (Persze a munkavállaló magatartásával összefüggő okból azonnali hatállyal megszüntetheti ekkor is a munkaviszonyt.)

Mi a gyakorlat?

A világjárvány kapcsán kialakult gazdasági helyzetben inkább az lett a jellemző - tudva, hogy a rendes felmondás törvénybe ütközik -, hogy a munkáltatók közös megegyezéssel állnak elő arra vonakozóan, hogy megszűnjön a munkaviszony.

FONTOS! Ahogy a nevében is benne van, a közös megegyezés közös és szabad akaratot kell, hogy tükrözzön! Éppen ezért, ha nem szeretnéd, hogy védettként megszűnjön a munkaviszonyod, akkor tudd, hogy nem vagy köteles aláírni! 

Abban az esetben ugyanis, ha nem írtad alá a közös megegyezést a munkaviszonyod megszüntetéséről, akkor a munkáltatód csak és kizárólag rendes felmondással (ha nem adsz okot az azonnali hatályú felmondásra) tudja megszüntetni azt. Ez pedig (mint látjuk a törvényt) jogellenes.

Ezen nem változtat a viszonylagos munkajogi szerződéses szabadság sem, amit 2020/47-es kormányrendelet adott a feleknek, hiszen az is csak közös akarat esetén áll fenn.

Fontos, hogy tisztában legyél a jogaiddal és azzal, hogy nem vagy köteles aláírni a közös megegyezést. Nincs olyan, hogy „közös megegyezéssel felmondtak nekem”.

Ha hasznosnak találtad ezt a bejegyzést, oszd meg másokkal is, hogy ők se maradjanak le róla!

Szerző: Blaskó Anna
Közgazdász-szociológus, munkajogi szakokleveles tanácsadó
Még több hasznos cikk a témában itt: Munkajog! Érted?

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére