Jelenlegi hely

Úton… Séta a SzüléSzületéS minőségéért

2015. június 26 – július 3. között immár második alkalommal kerül megrendezésre az Úton… Séta a SzüléSzületéS minőségéért elnevezésű kezdeményezés.

A hagyományteremtő sétát az ELTE PPK Perinatális Szaktanácsadó szakának oktatói és eddig végzett hallgatói kezdeményezték, illetve szervezik – akik mind a születés körüli időszakkal (is) foglalkozó szakemberek, például szülésznők, védőnők, gyógypedagógusok, pedagógusok, pszichológusok, dúlák, jógaoktatók, sportrekreátorok, mozgásfejlesztők.

A 2015-ös Séta a budapesti ELTE Izabella utcai kampuszának kertjében elültetett SzüléSzületéS fájától a vajdasági Topolyába vezet, Budapest – Hódmezővásárhely – Szeged – Domaszék – Mórahalom – Ásotthalom – Hajdújárás – Palics – Szabadka – Topolya útvonalon. A Sétához kapcsolódóan az ELTÉ-n nyitóprogrammal és a főbb állomásokon különböző programokkal várjuk az érdeklődőket, illetve fogadják a sétálókat.

A Sétával arra hívjuk fel a figyelmet, hogy milyen messzire nyúló jelentősége lehet annak, hogy egy szülés milyen élmény az édesanya, a baba és a család számára. A „szülés és születés minősége” legalább olyan fontos, mint annak közvetlen eredménye.

Utunkon bárki csatlakozhat hozzánk, akár végig, akár egy-egy szakaszon. A sétán ki-ki a maga tempójában járhatja végig az utat, hol csendesen, hol hangot adva élményeinek. Mindez mutatja, mennyire fontos a saját ritmus (amit nem érdemes se gyorsítani, se lassítani), a folyamat (ami legalább olyan lényeges, mint a célba érkezés), az együttlét vagy éppen a magány.

A szülés/születés jó minőségét nagyban elősegítené, ha minden szülés követné a WHO ajánlását, a baba-barátság pontjait illetve AnyaBaba-barát szülészeti ellátáshoz vezető utat.

A WHO 1999-ben gyakorlati kézikönyvet adott ki a normál lefolyású szülés ellátásáról, a gátmetszés elfogadható arányát 10% alatt határozták meg. Az OEP adatszolgáltatása alapján 2012-ben Magyarországon az 55 878 összes hüvelyi szülés során 34 621 esetben végeztek gátmetszést, ami 61,96% arányt jelent.

Egyes helyeken lehetőség van ugyan gátvédelemmel szülni, amivel elkerülhető a szülés közbeni gátsérülés és a gátmetszés, első szülés esetén azonban becslések szerint a gátmetszések aránya 80% felett valószínűsíthető.

A császármetszések gyakorisága a szülések körében minőségi indikátor, ami a külföldi kórházi minőségi indikátor programok mindegyikében szerepel. Magyarországon sajnos ez nem így van. A kórházak mutatóihoz bárki hozzáférhet, azonban nehezen fellelhetők és nem közérthető statisztikai adatként vannak feltüntetve.

A WHO ajánlásai szerint 10-15%-nál magasabb császármetszési arány sehol a világon nem indokolt. Magyarországon ez az arány az OEP adatszolgáltatása alapján 2012-ben 35,3% volt, 2014-ben 37%. (Forrás: http://www.csaszarmetszesek.hu)

 

Joó Horti Lívia

pszichológus, pszichoterapeuta, a szabadkai Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány programigazgatója

„A szülés minősége, a születés háborítatlansága maga az élet tisztelete és megbecsülése. Hit és erő abban, hogy nem véletlenül vagyunk azok akik vagyunk és vagyunk ott ahol vagyunk. Ez a legnemesebb útravaló amit adhatunk kisbabánknak. Az erősítő odafigyelés az elfogadó szeretetet alapja. Az olyannak fogadlak el, amilyen vagy és úgy, ahogyan azt a testem/testünk a legjobban tudja érzése. Ez erősíti az anyát, a babáját és a család működését is. Vértezzük fel az újszülöttet már a megszületésének indulásakor mindazokkal a tartalmakkal ami a minőségi életvezetését, megküzdési képességét erősíti majd élete során.”

 

Dr. Bálint Balázs

szülész-nőgyógyász, a Gólyafészek Születésközpont vezetője, Páty alpolgármestere, 1020. PÁKICS Cserkészcsapat helyettes vezetője, a Pátyi Református Gyülekezet presbitere

“A szülés-születés csodája megismételhetetlen, egyszeri, pótolhatatlan élmény mind az anya, mind a gyermek számára. Ahogy ez a séta is egy önként vállalt feladat, melyben mindenki a számára legmegfelelőbb felszerelésben és tempóban halad a cél felé a szervezők nyújtotta biztonságos háttérrel, úgy a szülő anya is a maga ütemében, a számára megfelelő környezetben szüli meg magzatát a legmegfelelőbb módon. Az út, ahogy a célhoz eljut az anya és gyermeke, az ő útjuk, azt nem jelölheti ki rutinból senki a számukra, az ehhez szükséges szakmai biztonság megteremtése pedig minden szülés körül tevékenykedő szakember feladata.  Ennek biztosítása kormányzati feladat, mely megteremti a választás lehetőségét, a szülés biztonságos szabadságát.”

 

F. Várkonyi Zsuzsa

klinikai szakpszichológus (Forrás: M.Wagner: Amerikából jöttem, mesterségem címere: szülész-nőgyógyász Alternatal, 2010, 12)

„A természetes szülés/születés nem »úri huncutság«, hanem bizonyítottan életre szóló kihatása van a gyerek egészségére, személyisége épségére, anyjához fűződő kapcsolatára és a szülőpár szexuális harmóniájára. A szüléssegítők felelőssége tehát óriási – és ha közülük sokan nincsenek is ennek tudatában, a szülni készülő családoknak ismerniük kell lehetőségeiket és a kockázatokat.”

 

Dr. Somogyvári Zsolt PhD.,MSc.

csecsemő- és gyermekgyógyász, valamint neonatológus szakorvos, a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat szakmai vezetője

„A háborítatlan megszületést követő pillanatban feltett három kérdésre (Időre született-e az újszülött? Lélegzik-e vagy sír? Jó-e az izomtónusa?) adható 3x IGEN válasz esetén a testi-lelki alkalmazkodást nem szabad felesleges beavatkozásokkal megzavarni! Ehhez feltétlenül biztosítani kell az édesanyának és az újszülöttjének a megszületés utáni első zavartalan 20-30 percet! Mivel egyszeri megismételhetetlen, az egész életre kiható „időablakról” van szó, ez a békés adaptációs nyugalom a szülés-születés bármilyen helyszínén – intézeten belül vagy intézeten kívül – egyaránt mindenkinek jár! Egyetlen „IGEN” hiányában a kisiklásokat azonnal rendezni kell, és a pszichológiai szempontok érvényesítése csak ezután következhet. Akár a természetes kísérő-támogatás, akár a bajelhárítás lesz a dolgunk, azokat csak érzelmi jelenléttel végezhetjük: biztosítva mind az újszülött, mind a szülők, mind az ellátó személyzet mentálhigiénés egyensúlyát.”

 

További információ:

Honlap, blog, Facebook

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére