Jelenlegi hely

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 73. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

A Vörsi Betlehem története

Advent első vasárnapjára készül el a Vörsi Betlehem. Közép-Európa legnagyobb betlehemének a története egészen 1948-ig nyúlik vissza. Egy falubeli kezdeményezés hatására lebontották a Jézus Szíve oltárt a templomon belül, és annak helyére egy kisebb betlehemet építettek.

Ma már több mint 60 négyzetméteren csodálhatják meg látogatói advent első vasárnapjától kezdve egészen január végéig. Az óriási betlehem gipszből, az ember és állati figurákat leszámítva pedig kizárólag természetes anyagokból készül.

2018-ban 3 köbméternyi tuja, 20 darab fenyőfa, és négy köbméternyi faanyag eredménye volt hetvenedik alkalommal látható. A betlehem felépülése ma már 8-10 napon keresztül zajlik, és kizárólag a falubeliek kitartó és jól megszervezett csapatmunkája.

Minden évben teljesen más elrendezéssel, folyamatos újításokkal várja több tízezres hazai és külföldről többnyire német, francia vagy éppen amerikai látogatóit.

Vörsi Adventi Vásár

Idén is megnyitja kapuit az adventi vásár, amely változatos ételekkel, italokkal és ajándékokkal várja az utazókat. A Vörsi Adventi Vásár az adventi hétvégéken, karácsonykor és a két ünnep között lesz nyitva, 50 méterre a templomban található beltéri betlehem közelében található.

Betlehemi pásztorjáték

Az adventi időszakban minden vasárnap 14 órától ünnepi szentmise várja nem csak a falubelieket, hanem az odaérkezőket is. A Betlehemi Pásztorjáték fél 2-kor a mise előtt az Adventi Vásártéren és közvetlenül a mise után a templomban lesz megtekinthető.

Falubeli szokás szerint betlehemezők járják a falut és bábjátékkal játszanak el egy betlehemi pásztorjátékot, hogy minél nagyobb figyelem övezze a Szent Családot.

A bábtáncoltatás hagyománya Vörsön régmúltra tekint vissza, az idősek szerint már több, mint száz éve járták a falut a pásztorok. A családokhoz is elmennek a betlehemi örömhírrel, és hogy minél több helyre eljussanak, már karácsony előtti napokban elindulnak.

A Szent Márton Templom Budapestről érkezve leggyorsabban az M7-es autópályán keresztül a 175-ös lehajtónál, Battyánpuszta irányából közelíthető meg. (A GPS-be elegendő a Vörs, templom címszavakat használni, és máris irányt mutat számunkra.)

A Vörsi Betlehem 2022. november 27-től 2023. január 22-ig mindennap látogatható 10:00 – 16:00 óráig a Szent Márton Püspök Templomban (Vörs, 8711  Ady Endre utca 6.). December 24-én – szenteste – a betlehem 10.00-12.00 között látogatható.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Országos Adventi vásár és programajánló

Országos Adventi vásár és programajánló

Nagyon sok városban a megszokottól eltérően alakulnak az adventi időszakra tervezett vásárok, programok, beleszól a rezsigrincs. Tartsatok velünk országos adventi vásári körképünkön!
A Föld szineitől a glamourig: Karácsonyi trendek 2023

A Föld színeitől a glamourig: Karácsonyi trendek 2023

A legnagyobb karácsony témájú vásár minden év februárjában mutatja be a legújabb trendeket. Talán elrugaszkodottnak tűnnek ezek a stílusok az átlagembernek, de a vásár látványvilága akkor is lenyűgöző és kihagyhatatlan.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 73. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére